A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
382 Életed végéig adósa vagy a szamaritánusnak, akár ismered őt, akár ismeretlen maradt. Ne feledd soha, amit érted tett, amikor meglátott és megszánt, bekötözött és karjába vett. Nélküle elpusztultál volna, életedet neki köszönheted, annak, hogy sorsközösséget vállalt veled. Az vagy, amivé általa lettél, lelked a leikéből lelkedzett. A szamaritánus mindhalálig veled marad: te magad jelented őt saját magadnak! Amikor magadat nézed, őt látod; amikor magadat szereted, őt szereted. Életed végéig gondolj szamaritánusodra, elevenen éljen hálás emlékezetedben. Úgy szeresd a szamaritánust, amint saját életedet szereted! Életed végéig maradj hűséges a szamaritánus hálás emlékéhez, a szamaritánus iránti szeretethez. A szeretet nem a szamaritánushoz való kötődés, nem függés, nem rabszolgaság; maga a szamaritánus már nincs is veled, otthagyott, a saját dolgai után jár, nem vár és nem fogad el tőled semmit, már gondolni sem akar rád. A szeretet a te saját új életed, tetterőd, szabadságod, függetlenséged, és az a meg nem szűnő hálás tudat, hogy ennek az életenergiának a felélesztésével szamaritánusod önmagát sokszorozta meg benned. „A szamaritánus viselkedett felebarátodként; (b) menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Mindhalálig adósa vagy szamaritánusodnak, tartozol neki életed megújulásáért. Adósságodat azzal kell lerónod, hogy te is úgy cselekszel, amint ő cselekedett; szamaritánusként jársz a világban, te is új életeket keltesz. Észreveszed embertársad szükséghelyzetét, megrendülsz kiszolgáltatottságán, reménytelenségén, tegnapi vagy holnapi önmagadra ismersz benne; időd, tehetséged, javaid, lehetőségeid szerint felkarolod, talpra állítod, életre kelted.
