A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
352 bér 24-én szenvedett vértanúhalált Budán:, vértanúságának a helyét ma is Gellérthegynek nevezzük. Ideiglenesen a pesti Szűz Mária-temp- lomban (talán a mai belvárosi főplébánia akkori elődjében) temették el. Mór püspök, Gellért közvetlen utóda hét évvel később engedélyt kért és kapott Endre királytól, hogy Gellért testét a földből kiemelhesse, nagy ünnepélyességgel Csanádra szállíthassa, és ott kő koporsóban a Szűz Mária-templomban temethesse el. Az átszállítás elbeszélése sok különös csodával van átszőve. Ez az 1053-as esemény a korfelfogás hátterével talán már kanonizálásnak tekinthető. A Gellért-legenda egy toldaléka különös kijelentést tartalmaz. Elmondja, hogy Szent László király idejében római zsinat határozta el azoknak a szenteknek a tiszteletét, akik Pannóniát Krisztus hitére térítették, és hogy eljött az apostoli szék követe, és Pannónia nemeseinek összejövetelén kanonizálták a szent vértanút. Mindez 1068-ban történt volna. Itt azonban a szerző ellentmondásba keveredett: Szent László ugyanis csak 1077-ben lett király. A karthauzi Surius aló. században és Jean Stilting bollandista a 18. században, nyilván ennek a bizonytalan elemnek a felhasználásával, hagiografiai munkájukban azt írják, hogy Szent László idejében, 1083-ban pápai parancsra felemelték Szent István király, Szent Imre királyfi, valamint Szent Zoe- rárd András hitvalló és Szent Benedek vértanú, Zobor hegyi remeték testét, és még ugyanabban az évben megtörtént Szent Gellért testének felemelése is. Ez a beállítás tartható, de meglehetős bizonytalan. <> 0 <> Bizonyára feltűnt az elbeszélés során, hogy a mai értelemben vett szentté avatáshoz nem igen hasonlít első magyar szentjeink kanonizálása. Az első évszázadokban valaki — nevezetesen egy vértanú — azzal vált szentté, hogy a hivő nép szentnek kezdte tartani, sírjánál évente összegyűltek Eu- charisztiát tartani az ő tisztetére, róla elnevezett templomot építettek, ünnepe belekerült a liturgikus naptárba. A szentek elsősorban a helyi egyházak szentjei lettek:, a nagyobb szentek ünnepeit más egyházak is átvették; a legnagyobbak pedig (pl. a nagy egyházdoktorok) Keleten és Nyugaton az egyetemes Egyházban tiszteletnek örvendtek. Később az egyházi tanítóhivatal szentesítő, sőt kezdeményező szerepe egyre jobban kidomborult: a helyi püspök mondta ki, hogy valaki megérdemli a szentnek kijáró tiszteletet; zsinatok keretében történt meg a kultusz hivatalos elismerése, a szent testének felemelése, megvizsgálása és ünnepélyes újbóli eltemetése. Ebbe a csoportba tartozik az első magyar szentek László király idejében történt kanonizálása is. Megtörténhetett, de nem volt feltétlenül szükséges, hogy az ilyen szenttéavatásokban a Szentszék kifejezett kezdeményező vagy jóváhagyó szerepet vitt.
