A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
316 Nem propagandát fejt ki, hanem tanúskodik az Igazságról, JÉZUS KRISZTUSRÓL. Konkrét egyházi közösségeinket szeretnénk EGYÜTT ÉPÍTENI. Együtt szeretnénk egy-ház lenni, amely Isten Lelkének erejével élő emberekből épül az Alapra: a feltámadt JÉZUS KRISZTUSRA. Orbán Miklós KARATE Na, végre kimankóztam magam abból a sárga mennyországból, a szobámból, és most itt ülök a folyosó végén a dohányzónak kinevezett hajlatban. Két kocogó honfiú szívja a csikket. Mindkettő mellett ott áll a görtorony, amelynek tetejéről a plasztikzacskó küldi az energiát a tatusoknak. A torony alján a furcsa, kerek tarsoly, benne az a valami furcsa, pirosló nedű, amelyet a főnővér mindennap kétszer alaposan szemügyre vesz, remélve, hogy egyszer elkiálthatja magát: — Tiszta, mintegy óvodás fiúé. Engem is műtötték. Azért járok mankóval. Mert sokat akarta szarka, de nem bírta a farka. Sanyót egy hete ugyancsak elintéztem. Bosszút esküdött ellenem. Hogy ütéseimet miért kísérem a szokásos pattogó üvöltés helyett költeményekkel. Pedig éppen erre vagyok büszke. „Tüskés nefelejcs" — „rózsaszín lópata" — „alkonyati sikolyt' - „mosolyos karficam" és még csináltam vagy húszat, és általában sikerül ellenfelem figyelmét elterelni. Ha irodalmi érdeklődés is van a kultúrlapján, akkor menthetetlen áldozata leleményességemnek. Már az öltözőben láttam, hogy Sanyo vére vitriollá változott. Ennek ellenére az összecsapás előtt ő is mélyen meghajolt, mintha mérkőzésünket divatbemutatóként venné fel a tévé. Úgy mentünk egymásnak, mint két viharfront a Bermuda-háromszögben. Sanyo a legszabályosabb mozdulatokkal védekezett, és már azt hittem, hogy támadni nem is fog soha. Se ma, se holnap, soha. Kikészítem úgy, hogy a kék foltjaiból körül lehet majd díszíteni a tornatermet. Egy ütésemet kivédve szeme lángot vetett, és torkából a haldokló hörgése tört elő, majd a következő pillanatban felüvöltött: „Pokolfrász!"
