A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
317 A másodperc tizedrészéig megdöbbentem. Ennyi szellemességet nem tételeztem föl Sanyóról. A döbbenet pillanatában a halálosnak szánt ütés elől elugorva túljátszottam magam. A többit nem értettem. Föl akartam állni, de, jobb lábamat próbálva, a csillagokat láttam, és az edző csak rámnézett, aztán szaladt a telefonhoz. Sanyo lelke mélyéig megilletődve nyúlt a hónom alá, de az edző a telefon mellől ráüvöl- tött: — Hozzá nem nyúlni szabad! Hagyni, ahogy neki van! — Ferde- szemű mesterünk nem először láthatott ilyen esést, mert a mentőknek azt megmondta, hol mit kell majd összevarrni a lábamban. Most itt ülök és kinézek az ablakon. A leggyönyörűbb nyár ragyog a láthatáron. Egészen a tópartig ellátni. Azúrkék ég, azúrkék tükör. A szemközti bérház udvarán apróságok hancúroznak. Hinta, gerendavár, csúszda, mászó kötél. Hogyan mozog kezük, lábuk! Vajon meddig kell itt lennem? Amikor kiengednek, még használnom kell majd a mankót? „Pokolfrász!'' Sanyo, amikor betoltak a mentőautóba, bűnbánóan ingatta a fejét, és kétszer is mondta: „Soha többet nem üvöltöm azt." Nézem a srácokat, és úgy érzem, hogy jó lenne valakivel beszélgetni. De itt mindenki vagy élemedett, vagy aggastyán. Velem egykorú kettő volna, de az egyiknek az orra tele van vattával, a másiknak meg nem szabad kimásznia az ágyból. A második műtétre készítik elő. Hátam mögött valaki rámköszönt: — Jó reggelt! Tudtál aludni? Kell még csillapítót szedned? Feléje fordulok, és csak bótintással felelek, értse, ahogyan akarja. A drapp pizsama fölött kék házi kabátban ül le mellém. Tar koponyáját kevés haj lengi körül. Érthetetlen számomra, hogyan lehet valaki ennyire kócos, amikor tulajdonképpen nincs is haja. Arra kér, hogy beszéljek neki a karatéról. Honnan tudja, hogy miért vagyok itt? Miért nem azt kérdezi, hogy a házunk mely ereszéről huppantam a földre? — Bonyolult így elmondani. . . — Annál érdekesebb, ha sikerül...-Mi?.., — Bevezetni valakit abba a titokzatos keleti világba ... — Aha.... — Hm. .. — Maga is sportolt valamikor? — kérdem, és remélem, hogy kihívásomat nem fogadja el. — Most a legjobban . ., maratonit kell csinálnom. A doki rámparancsolt, hogy gyalogoljak a folyosón. Hosszában 40 méter kétszer,
