A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-07-01 / 7. szám

307

Kővári Károly

A SZEPLŐTELEN LOVAGJA (Vili.)

A legkimerítőbb munkák közé tartozott a nádvágás a Sola foyló mentén Mindenki, akit ide beosztottak, igyekezett elkerülni a legnehezebb munkát. Nem így Kolbe atya. ,/7ekem mindegy - mondta. -t Én csak Isten akaratát akarom teljesíteni.” Ennek ellenére egy nap Krott kegyetlenül verni kezdte. Egy panaszszó sem hagyta el az ajkát. „Minden az Úr kezéből jön.” — volt a véleménye, s azért örömmel szenvedett.

Egy másik alkalommal Krott megparancsolta Maximilián atyának, hogy fusson a vállára tett nehéz kötég fával. Mikor megbotlott és a földre zuhant, Krott belerúgott az arcába és a gyomrába, és egy bottal verni kezdte. ,JVem akarsz dolgozni, te lusta alak! Majd megtanitlak!” Egy fatönkre fektette, és ötvenet veretett rá az erős őrökkel. Maximilián a kínoktól elájult. Beledobták a sárba, s otthagyták, amíg magához nem tért. Utána ráparancsoltak, hogy gyalogoljon vissza a két és fél mérföldnyire levő táborba. Erre már képtelen volt. Kocsiban kellett hazatolni. Kórházba került teljes kimerültséggel és tüdőgyulladással.

Ott egy pap betegápolóként dolgozott. Meglátogatta az atyát, aki rettenetes látványt nyújtott. Arca eltorzulva, szemei bedagadtak, s oly magas láz gyötörte, hogy beszélni sem tudott. A láz napokig tartott. Mindenki csodálta, milyen hősiesen szenved. „Jézus Krisztusért még többre is kész vagyok. A Szeplőtelen velem van és segít engem” - hajtogatta gyakran.

Körülbelül három hétig volt a kórházban, s mivel ágya a betegterem ajtajánál volt, látta, amikor a holttesteket kivitték. Mindig feltételes feloldozást adott rájuk, hiszen nem tudjuk pontosan a halál bekövetkezésének pillanatát. Amint kissé jobban lett, az éjszaka sötétjében a betegek gyónását is meghallgatta. Ez halálbüntetés terhe alatt tilos volt. Napközben pedig vigasztalta a betegeket és a Szeplőtelen Szűz jóságáról beszélt nekik. „Ö mindnyájunk igazi vigasztalója. Ö meghallgat mindenkit. Ő mindenkin segít ” — mondta betegápoló paptársának.

Egyszer ez a pap teát hozott neki Maximilián atya azonban visszautasította azzal, hogy mások nem jutnak hozzá, miért legyen ő kivétel?

Egy evangélikus orvos, aki a kórházban dolgozott, beszámolt arról, hogy Kolbe atya már régóta rászorult a kórházi kezelésre. Lázas volt, amikor megérkezett a táborba. Néha be is állt a hosszú sorba, az orvosi vizsgálatra váró 4-500, sőt néha ezer ember közé. Az orvos figyelmeztette betegsége súlyosságára és a kórházi ápolás szükségességére. Ö azonban mindig visszautasította azzal, hogy vannak itt mások, akiknek sokkal nagyobb szükségük van erre, s mindjárt mégis nevezett valakit.

Ez az önzetlenség meglepte az orvost, hiszen a táborban mindenki csak magára gondolt. Végül megkérdezte tőle, hogy kicsoda, katolikus pap vagyok” - válaszolta szerényen Kolbe. Az orvos erre tudni akarta, hogy hisz-e még az isteni Gondviselésben. Nemcsak hogy hitt benne, hanem mindenáron meg akarta győzni erről az orvost is. Néhányszor hosszasabban elbeszélgettek a fasorban,