A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
26 sága és szorongása. Az egyház mélyen átérzi ezeket a nehézségeket, de a kinyilatkoztató Isten tanításának birtokában olyan választ tud adni rájuk, amely megrajzolja az ember valóságos helyzetét, megmagyarázza gyöngeségeit, és ugyanakkor helyesen felismerteti méltóságát. A Szentírás ugyanis azt tanítja, hogy az ember ,Isten képmására, van teremtve, és hogy képes megismerni és szeretni Teremtőjét. Isten pedig az összes földi teremtmények fölé, ezek gazdájává tette: Isten dicsőségét szolgálva uralkodjék rajtuk, és fordítsa a maga hasznára őket. (...) Isten nem magányosnak teremtette az embert. Mindjárt kezdetben ,férfinak és nőnek teremtette, (Tér 1,27); életközösségük a személyek közösségének ősformája. Az ember ugyanis ízig-vérig társas lény, és másokkal való kapcsolat nélkül sem meg nem élhet, sem képességeit ki nem fejlesztheti. Isten látta - olvassuk ugyancsak a Szentírásban -, hogy ,nagyon jó minden, amit alkotott, (Tér 1,31). Az Isten jónak alkotta meg az embert, aki azonban története kezdetétől a Gonosz sugallatára visszaélt szabadságával, szembeszállt Istenével, és nélküle akarta elérni célját. Noha felismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, érteni nem akaró szívük elhomályosult, és inkább a teremtményeknek szolgáltak, mint a Teremtőnek (vö. Róm 1,21). Amit így isteni kinyilatkoztatásból tudunk, egybevág a tapasztalattal. Mert ha az ember szíve mélyére tekint, valóban észleli, hogy hajlik a rosszra is, és sokféle rosszaság környékezi: ezek nem származhatnak Teremtőjétől, aki jó. Az ember gyakran nem hajlandó elismerni Istent alkotójának, ezzel megtagadja létének végső célra való irányultságát, egyúttal szétrombolja saját belső rendjét s a többi emberhez meg az e- gész teremtett világhoz fűződő rendezett kapcsolatát is. (...) Az ember a tudata mélyén olyan törvénnyel találkozik, amelyet nem ő szabott meg önmagának; amelynek engedelmeskedni tartozik. E törvény szava mindig arra szólítja, hogy szeresse és cselekedje a jót és kerülje a rosszat. A kellő pillanatban felhangzik a szív mélyén: tedd ezt! ó- vakodjál attól! Igen, van olyan törvény, amelyet Isten írt az ember szívébe: és éppen abban áll az ember méltósága, hogy megtartja a törvényt; szerinte is fogják megítélni. A lelkiismeret az egyén legrejtettebb magva, és szentély, ahol egyedül van Istennel, akinek a szava felhangzik a lélek mélyén. A lelkiismeret csodálatos módon hozza tudomására azt a törvényt, amelyet Isten és az embertársak szeretetével teljesít.” (GS 12., 13., 16.)
