A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
212 szer az volt, hogy az utcán kellett udvarias hajlongások között, mosolyogva átadni egy ingyen példányt a kiszemelt egyénnek, „fizetésként’ pusztán névjegyét kérve tőle. Ha az illető elfogadta a lapot, s átadta névjegyét, akkor már fel lehetett kérni, hogy legyen előfizető. Nagaszaki külvárosában béreltek egy területet, s arra fából felépítették lakóházukat és nyomdájukat. A településnek a japánul szépen hangzó Mugen- zai No Szono nevet adták, ami A Szeplőtelen Kertjét jelentette. A buddhista boncok meghívták Maximilián atyát, és hosszasan elbeszélgettek vele a hit igazságairól. Az egyik bonc a búcsúzáskor kijelentette: „Ezentúl senkit sem veszek fel a kolostorunkba, aki nem szereti a Szeplőtelent.” A lakóhelyük mellett lévő dombon volt egy Buddha-szobor, aminek látványa nagyon bántotta Maximilián atyát. Elhatározta, hogy eltávolítja onnan. Ehhez azonban előbb meg kellett vennie az egész dombot. Megvette, ésaBuddha- szobor eltűnt. Kolbe atya egészsége azonban megint romlani kezdett. Heves lázak gyötörték, erős fejfájás és álmatlanság merítették ki, teste tele lett kelevényekkel, úgyhogy a végén járni is alig tudott. Misézés közben féllábon állt vagy valakinek támogatnia kellett. Ennek ellenére folytatta a munkát, sőt arról álmodozott, hogy elmegy Indiába, utána pedig Beirutba, majd török, perzsa, arab és zsidó nyelven indítja meg a Szeplőtelen folyóiratát, míg a világ fele olvasótáborában nem lesz. 1932 júniusában tartomány főnökének kívánságára el is ment Indiába, hogy ott is megpróbálkozzék egy „város” alapításával. Egy keleti ritusú püspök nagyon kérte őt, hogy az ő területén indítsa el a vállalkozást, még azt is megígérte, hogy maga is ferencessé lesz. Kolbe atya azonban nem fogadta el indítványát, mert neki a latin ritusú püspökhöz kellett fordulnia. Az is nagyon a terv mellett volt, de a háborús viszonyok megakadályozták megvalósítását. Kolbe atya visszatért Japánba. 1933-ban Lengyelországba utazott a rendtartományi gyűlésre, amely jóváhagyta Japánra vonatkozó terveit, és őt nevezte ki a misszió elöljárójának. Közben a hivatások is jelentkezni kezdtek, és 1934- ben már 24 tagja volt a Szeplőtelen Kertjének. Szép templomot is építettek. 1936-ban pedig már szemináriumukat is megnyitották, 20 bennszülött rendtag számára. A folyóirat is hasonló gyorsasággal fejlődött. 1931-ben már elérte az 50000-es példány számot, és a legelterjedtebb katolikus kiadványnak számított. Amikor 1945-ben az atombomba tönkretette Nagaszaki városát, a tőle csak egy mérföldnyire fekvő Szeplőtelen Kertje semmi kárt sem szenvedett. A háború alatt a papírhiány miatt nekik is be kellett szüntetni a folyóirat kiadását, de 1946-ban már ismét megjelent, 60000-es példányszámmal. A bombázás után árván maradt gyermekek számára megnyitották a Szeplőtelen Kertjét. Először 60 gyermeknek tudtak csak szállást adni, de hamarosan építettek egy árvaházat, amelybe már ezret tudtak befogadni.
