A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-05-01 / 5. szám

211

szemináriumában. Megegyeztek tehát, hogy elkezdheti a lapot, de azzal a feltétellel, hogy vállalja a tanítást. Maximián örömmel beleegyezett.

Egy hónappal megérkezésük után, 1930. május 24-én távirat érkezett a Szeplőtelen Városába, Lengyelországba: „Postázzuk az első számot stop van nyomdánk stop éljen a Szeplőtelen stop Maximilián.” Mindezt nem csoda révén érték el, hanem két egyszerű eszközzel: az imával és a szegénységgel. Buzgó imájukra válaszolt az Ég, szegénységük pedig megindította az embereket.

A japánok szeretik a hősiességet, és nagyra becsülik azokat, akik fel tudják áldozni magukat jó cél érdekében. Ezért Kolbe atya és kis csoportja már az első naptól kezdve számíthattak a nép rokonszenvére. Egy rozzant épületben húzódtak meg, amit csak „Grodnó”-nak becéztek. Egy éjszaka havazott, s reggelre mindent hó borított a házon belül is. Épp csak annyit ettek, amennyi életben maradásukhoz szükséges volt. Étrendjük japán ételekből állt, amelyet a szabadban készítettek el. Nem kértek semmit senkitől, de boldogságukat szívesen megosztották látogatóikkal Már néhány napon belül önkéntes vállalkozók jelentkeztek, hogy segítik őket tervük megvalósításában Hamarosan összegyűlt a pénz is ahhoz, hogy egy rozzant, öreg nyomdagépetvásárol- hassanak, amelyhez képest grodnói gépük modemnek tűnt. Annyira be volt rozsdásodva, hogy teljes erejüket latba kellett vetniük megindításá- Boldoggáavatás 1971. október 17-én a Szent Páter-bazilikában hoz. A vele való birkózás hamarosan feltörte a kezüket, úgyhogy csörgött a vérük.

De még nagyobb nehézséget okozott a szöveg kiszedése a japán jelekkel, amelyeket nem ismertek. A szerkesztői munka megint Maximilián atyára várt, szabad idejében, amely a tanítás után fennmaradt. Latinul írta meg a cikkeket, és kezdetben a tanítványai fordították japánra. Később egy metodista vállalkozott arra, hogy olasz és angol cikkeket fordítson le számukra Hűségesen kitartott ebben a munkában, s a végén megtért, és belépett a Hadseregbe. Egy pogány egyetemi tanár német cikkek lefordítására vállalkozott.

Az első számot 10000 példányban adták ki. A példányszám hónapról hónapra növekedett. Szerencsére tudtak szerezni egy motoros nyomdagépet már a második számhoz. A terjesztésre önkéntesek vállalkoztak, akik beutazták az országot, hogy sajátos japán módon olvasókat szerezzenek. A japán szokások ugyanis nem engedték meg, hogy postán keresztül ajánlják fel lapjukat. A mód