A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
210 Kővári Károly A SZEPLŐTELEN LOVAGJA (VI.) / Magvetés Japánban Három évvel megalapítása után a Szeplőtelen Városa úgy kifejlődött, hogy Maximilian atya újabb hódításra indulhatott. Az ő vágya ugyanis az volt, hogy az egész világot megnyerje a Szeplőtelennek, s rajta keresztül Krisztusnak. Egy nap, amikor a vonaton utazott, beszédbe elegyedett néhány japán diákkal. Adott mindegyiknek egy Csodásérmet, amit ők azzal viszonoztak, hogy a náluk lévő fából faragott „szerencsehozó” elefántszobrocskákkal ajándékozták meg Maximilián atyát. A pogányokkal való találkozás nem ment ki a fejéből. Egy nap beállított tartomány főnökéhez azzal, hogy Japánba szeretne menni, s ott is várost kíván alapítani a Szeplőtelennek.- Van rá pénzed? - kérdezte rendfőnöke.- Nincs - válaszolta Maximilián.- Tudsz japánul? - volt a második kérdés.- Nem — válaszolta ismét.- Vannak legalább barátaid Japánban, akik segítenek a kezdésnél?- Nincsenek. De Isten segítségével majd szert teszek rájuk. Nem kapta meg azonnal az engedélyt, de a tartományfőnök hamar felismerte, hogy a kérés ésszerű következménye a megkezdett vállalkozásnak. 1930. február 26-án négy buzgó testvér kíséretében Maximilián atya már útra is kelhetett Japán felé. Minden búcsúzkodás nélkül, titokban hagyta ott a Szeplőtelen Városát. Még testvérét, Alfonzot sem keltette fel, hanem csak megcsókolta, mielőtt az éjszaka sötétjében útnak indult. Ebben az életben nem is találkozott többé vele. Anyjának is csak Japánból írt levelet: ,Meg fogsz nekem bocsátani, Anyám, hogy nem látogattalak meg, mielőtt útnak indultam volna. Ez azonban késleltetett volna, te pedig tudod, hogy a misszió nagy jelentőségű dolog.” Franciaországon keresztül útba ejtették Lourdes-ot, és felkeresték Kis Szent Teréz sírját is. A hajón Maximilián atya a legszegényebb utasokhoz csatlakozott, s megosztotta velük kényelmetlen életkörülményeiket. Sanghajban is megálltak, s itt mindjárt felfedezte Maximilián atya egy további város alapításának jó lehetőségét. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert a missziók fel voltak osztva a szerzetesrendek között, s ott ők nem telepedhettek le. Japánban Naga- szakit választották ki állomáshelyükül, a tokiói apostoli delegátus tanácsára. Na- gaszaki püspöke japán volt, s így át tudta segíteni őket a nyelvi nehézségeken. Háromszáz évvel ezelőtt sokan szenvedtek vértanúhalált Nagaszaki keresztényei közül. Itt vár talán őrá is a megígért vértanúi korona? - gondolhatta Maximilián. A püspök kedvesen fogadta őket. Kolbe atya mindjárt előállt tervével, jóllehet csak néhány órája érkezett Japánba, a nyelvet nem beszéli, a szokásokat nem ismeri, egy fillér sincs a zsebében, mégis japán nyelvű folyóiratot akar kezdeni, sőt „város” alapítására is gondol. A püspök azonban inkább arra figyelt fel, hogy Maximilián atyának két doktorátusa van. Neki pedig tanárra volt szüksége
