A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
21 nak: „A helyzet nem olyan rossz itt, mint előzőleg gondoltam ... Amellett mindig csoportban megyünk bárhová.” 1915. október 22-én már be is fejezte bölcseleti tanulmányait a Gregoria- na Egyetemen, és doktorátust is szerzett. Utána megkezdte a teológiai tanulmányokat rendjének nemzetközi intézetében, a Szeráfi Kollégiumban. 1918-ban már pappá szentelték, és április 29-én bemutatta első miséjét. Egy évre rá, 1919 júliusában már a teológiai doktorátust is megszerezte. Már tanulmányai alatt kitűnt a Szeplőtelen iránt tanúsított buzgóságával. Az Egyház ellenségeinek megtérítésére is törekedett, s ebből a célból részt vett a szokásos nyilvános vitákban a város terein. Egy alkalommal hallotta, amint egy politikus nagy hévvel támadta az Egyházat és a pápát. Vitába szállt vele, és ellene fordította minden érvét. Az idős férfit ez kihozta sodrából, s rárivallt a gyerekes képű fiatal ferencesre. „Elég legyen ebből, gyerek! Tudom, mit beszélek. Elvégre is doktorátusom van bölcseletből!” „Úgy! Nos, hát én is bölcseleti doktor vagyok!” - vágott vissza Maxi- milián. Erre tágra nyílt a csodálkozástól a politikus szeme, de a kartársat mégis becsülnie kellett, így tehát folytatta a vitát, míg a fiatal pap egészen sarokba nem szorította„ Akkor elhallgatott, s látszott rajta, hogy ugyancsak gondolkodóba esett - számol be a történtekről Pál atya, aki szemtanúja volt mindennek. Más alkalommal egy szerzetes társaságában Maximilián serdülőkből álló csoporttal találkozott az utcán. Ezek épp a Szűzanya kigúnyolásával szórakoztatták a járókelőket. Maximiliánnak könny szökött a szemébe, és közéjük lépett. , Miért viselkedtek ilyen tiszteletlenül a Szűzanya iránt?” - kérdezte őket fájdalmas hangon. A fiúk erre ellene fordultak, s őt kezdték gúnyolni. Ő azonban tovább beszélt hozzájuk, míg leszerelte őket, és egyenként megígértette velük, hogy többé nem fogják gyalázni Máriát. Még pappá szentelése előtt történt, hogy veszélyes kelevény támadt jobb hüvelykujján, amelyet az orvosok nem tudtak meggyógyítani. Elhatározták, hogy másnap levágják ujját. Aznap este meglátogatta őt a volt rektor, Bondini atya. Elmondta a fiatal szerzetesnek, hogy 12 éve neki is hasonló seb keletkezett, nem a kezén, hanem lábujján. Nála is szükségesnek tartották az orvosok az ujj levágását, mégpedig másnap. Anyja azonban meglátogatta őt, és este lourdes-i vízbe mártott ronggyal bekötözte a sebet. Éjjel semmi fájdalmat sem érzett, és jól aludt. Másnap reggel, amint felébredt, mindjárt felfogta, hogy meggyógyult. Amikor az orvos megérkezett, hogy a műtőbe vigye, anyja megmondta neki, mit tett. Az orvos dühbe gurult, és szidni kezdte a fanatikus, babonás népet meg a kuruzsló parasztasszonyokat. De amikor levette a kötést, látta, hogy a sebből eltávozott egy rothadt csontdarab. Mindjárt valami tudományos magyarázattal állt elő, nagyképű kifejezéseket használva, de világos volt előtte is, hogy többé nincs szükség a sebészeti beavatkozásra. Később bevallotta, hogy a csoda annyira megrendítette, hogy kereszténnyé lett, és egy új templom felépítésének költségeit is vállalta. „Ez az igazság - fejezte be elbeszélését az atya -. Épp van nálam egy kis üveg lourdes-i víz. Itt hagyom az asztalodon. ” Másnap reggel, amikor az orvos megérkezett, hogy a műtőbe vitesse Ma-
