A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

150

az örömhírrel, Magdolna a sír közelében maradt. Nem messze onnan szép gondozott kertek voltak. Leült tehát egy fatönkra, és ott sírdo- gált. Az illatos virágok között egy férfi közeledett Magdolna felé. „Talán a kertész” — gondolta. De amikor a férfi közelebb ért, Magdolna síró arca örömre derült, mert felismerte benne a feltámadt Urat. Valóban Jézus volt az, akit Magdolna a kertésznek nézett. Leborult tehát az Úr előtt, és most már az öröm zokogása rázta.

Jézus útközben megjelent Szólóménak és Máriának is. Azok mikor felismerték a Mestert, átfogták lábait, és ott zokogtak örömükben. Jézus szelíden csak annyit mondott: „Menjetek, és szóljatok testvéreimnek, hogy Galileába menjenek, és ott majd meglátnak engem! Béke veletek!”

így búcsúzott el az asszonyoktól. Es mintha nem is a földön járna, elindult lassan az emmauszi úton. Virágok illata kísérte az Urat, de az asszonyok úgy látták, hogy Jézust fény veszi körül, amint halad. Nemsokára két tanítvány jött ugyanazon az úton, de az asszonyok akkorra már letértek, hogy hamarabb érjenek Galileába. Boldogságukban minden szembejövőnek elmondták szívük nagy örömét: „Láttuk az Urat! Feltámadott bizonyosan!”

A magasságból hárfazengés hallatszott, és angyalok kórusa zengte feleletül: „Alleluja! Hála légyen az Istennek!”

Nemes Nagy Ágnes

KIÁLTVA

Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned, Csak nincs kivel szót váltanom.

S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet. Hogy legalább imádkozom.

Bűnöm csak egy, de nagy: a gőg fogai rágnak, és most porig aláztatom.

Hörgők, vonagolok, mint egy nyomorú állat, Kínomban a port harapom.

Életem vékonyul, gyökere félbemetszve. Virága tán nem nyit soha.

Irgalmazz, Istenem, húsvétvasárnap este.

Hisz él az Embernek Fia.

Itt megaláztatás, ott szorongattatások.

Kín és életveszedelem.

Ne hagyd el sok papod hitetlen unokáját.

Ne hagyd el nyomorult fejem!