A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)

1983-03-01 / 3. szám

108

tudták, nincs másban üdvösség, nincs másban béke. El nem kerülhetjük a keresztet. Megpróbálhatjuk eldobni magunktól. Ostoba vállalkozás. Fel kell vennünk, szívünkhöz kell szorítanunk, akkor erőforrás lesz, akkor kibírható.

★ ★ ★

Olvassuk el a Passió történetét. Vegyünk részt a nagyheti szertartásokban.

Mikor végeztél utoljára keresztutat? Szívből, igazán?

Talán ezért nem bírod a keresztet? Mert van, és azt bírni kell! De csak Vele bírjuk el.

„Sume — non dolet.” „Vedd fel — nem is olyan nehéz! ”

A FENYŐ MEG A VARJÚ

1954. január 17-én - tehát majdnem 30 éve - Wyszynski bíboros elmélkedést jegyzett fel a naplójába a fenti címbe foglalt témáról. (A varjú lengyel nevének a mai Lengyelországban különös csengése van.)

„Egy szép szál fenyő tetejére leszállt egy vaíjú. Hatalomra mohó tekintettel nézett körül, és diadalkiáltást károgott a világba. Ez a károgó lény tényleg meg van győződve arról, hogy a fenyő neki köszönhet mindent: létét, karcsú szépségét, örökzöldjét, a viharokkal folytatott harcban érvényesülő erejét. Elképesztő a varjú arcátlansága: ő, a csendes fenyő nagy jótevője! És a fenyő? még csak meg se rezzen; úgy tűnik, észre sem veszi a varjút. Belemélyedve álmodozásába, ágait karokként terjeszti az ég felé. Sztoikus nyugalommal tűri lármás vendégét. Semmi sem zavarhatja gondolatait, semmi sem rendítheti meg komolyságát, nyugalmát. Annyi felhő vonult már el a feje felett, annyi költözőmadár tartott rajta pihenőt. Valamennyien továbbvonultak - mint ahogy te is majd továbbvonulsz. Nem itt a helyed. Bizonytalanul érzed magad, károgásoddal igyekszel lelket önteni magadba. Én ebből a földből nőttem, gyökereim a föld szívébe mélyednek. Te, vándorfelhő, aki a szomorúság árnyékait veted aranyos homlokomra, csupán a viharok játéka vagy. Türelmesen el kell téged viselni. Unalmas, lélektelen, szánalmas énekedet kikárogod, aztán elvitorlázol. Mi hatása lehet a lármádnak? Én maradok, hogy kitartsak szemlélődésemben, felépítsek türelemmel, hogy kiálljak viharokat és támadásokat, és közben egyre tovább növekedjek. Nem tudod eltakarni előlem a napot; lényeddel tudsz talán elbájolni, vándorlásom célját nem tudod megváltoztatni. Az erdő megvolt, ti pedig nem voltatok; ti nem lesztek, az erdő pedig meglesz.”