A Szív, 1983 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1983-03-01 / 3. szám
109 1983. március 25-én, a megtes- OOOOOOOOOCXDOOOOOOOOOOOOOOO tesülés ünnepén kezdődik a Megváltás / Szentéve, és 1984. április 22-én, a fel- MÚLT ÉS JELEN támadás ünnepén zárul. Bejelentése eléggé meglepetés- OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO szerűen és szinte az utolsó pillanatban történt. Megünneplése azonban hosszú előkészítő szervezés nélkül is előreláthatólag simán fog kezdődni és lefolyni, és a kereszténység igazi, mélyreható ünnepe lesz. Több szempontból is rendkívüli szentévről van szó, amint az volt az 1933-as is, XI. Pius pápasága alatt. Abban a feltételezésben, hogy az Ur Jézus halála 33-ra esett, most ünnepeljük a megváltás 1950. évfordulóját. 1982. december 23-án II. János Pál pápa a szokásos karácsony előtti kihallgatáson fogadta a bíborosi kollégiumot. Beszéde javát a szentév témájának szentelte. A Megváltás Szentéve rendkívüli Szentév lesz a VI. Pál által meghirdetett 1975-ös és majd a harmadik évezred kezdetén, 2000-ben megtartandó szentév között. VI. Pál nyolc évvel ezelőtt arra szólított Vatikáni Rádió A MEGVÁLTÁS SZENTÉVE fel minden hívőt, hogy éljék meg a szentév során a lelki megújulást Krisztusban és a kiengesztelődést Istennel. A Megváltás Szentéve is azt akarja, hogy az egyetemes egyház elmélyítse a Megváltás misztériumát, hogy megélje azt a hitben és a bűnbánatban, hogy elmerüljön Isten fenséges és egyedülálló szeretetében, amelyet a Megváltó Krisztusban tárt fel nekünk. így tehát ezt a rendes évet rendkívüli módon éli meg az egyház a Megváltás kegyelmeiből részesedve. — A történelem mostani szakaszában, ebben a történelmi Kairoszban, vagyis kegyelmi időben, a jubileum válasz akar lenni arra a kihívásra, amelyet a mai emberek intéznek a hívőkhöz. A Megváltás valósága az egyházban mindig mint intézmény jelentkezik, de a kegyelem órájában mint karizmát kell megélnünk, úgy, mint a keresztény tapasztalat egyik legteljesebb pillanatát. A Szentatya ezután utalt arra, hogy — jóllehet ezt a Szentévet nem jelentette be jóval korábban, tehát nem előzi meg olyan hosszú előkészület, mint általában a szentéveket — első enciklikáiban, a Redemptor hominis és Dives in Misericordia kezdetű körlevelekben már megadta a nagy irányelveket. Ezenkívül a jövő évi püspöki szinódus (éppen a szentév során) olyan témával foglalkozik, amely szoros kap