A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-02-01 / 2. szám

62

A régi barlang helyén, amelyben Szent Benedek három évig élt, most kolostor áll. Áll?! Nem jól mondtam. A levegőben lóg! Egy kolostor, amely fecskefészek módjára úgy van odaragasztva a meredek, szinte előrelógó sziklafalhoz. A kolostorhoz tartozó templom ötszintes, ötemeletes, mert hiszen csak függőleges irányban lehetett tért nyerni az építkezés közben. Az öt szinten mindenütt az egyik oldalt a csupasz sziklafal alkotja. A látogató, aki először jár ott, egyre csak azon csodálkozik, hogy évszázadok folyamán ez a sziklafal nem okozott még nehézséget az ott lakóknak. Igaz, hogy a szikalfalak mindenütt vaspántokkal vannak megerősítve. Meg aztán a kolostor kis kertjében ott áll Szent Benedek szobra, kezét intőleg a sziklafal felé nyújtva, elhárító mozdulattal, miközben ezt mondja — a szobor alatti fölirat szerint —: „ferma o rupe, non danneggiare i figli miéi", azaz „Állj meg,szikla, ne tégy kárt gyermekeimben!" Végigjárom az öt szintet. Bekukkantok az egykori barlangmélyedésbe, ahol ott látom Benedek fiatalkori szobrát, ahogyan annak idején ott vezekelt. Télen-nyáron át. A barlang ugyancsak szellős. Hogy bírta ki itt a telet Benedek? Hiszen a tél itt a hegyek között igazi tél, még Itáliában is, hófúvással, dermesztő hideggel! Lemegyek az alsó szintre,és kilépek egy parányi kis teraszra. Rózsabokrok fogadnak. Rózsákkal és tüskékkel. Annak emlékére ápolják ezt a kis rózsakertet, hogy valahol itt vetette magát Benedek a kísértések elől a tövisbokrok közé. És közben az jár az eszemben: micsoda embertelenül kegyetlen vezeklésből született az a keresztény humanizmus, amely oly vonzóvá teszi Szent Benedek egyéniségét és Reguláját. Szt. Ignác ugyancsak hasonló kegyetlen vezetéssel kezdte meg Istennek szentelt életét. Assisi szentje egész életén át élte ezt az életet. Szabályszerűen tér vissza a szentek életében ez az életstílus. És közben megkérdezem magamtól — magamtól, mert nincs a közelemben senki —: „A huszadik század embere miért nem mer vagy miért nem tud ilyesmire vállalkozni?"

Régi századok lelkisége mellett volt alkalmam a zsinati korszak új lelkiségi mozgalmaival is megismerkedni.

Folytatjuk.

Végérvényes választ én sem tudok adni. De nem vagyok hajlandó hamis boldogságok mítoszát ígérni helyette. Amit adni tudok: néhány egyszerű, megtapasztalt bizonyosság, az evangélium kipróbált értéke, amely a mindennapi élet szürkeségében éppen úgy bevált, mint az ember felszabadításáért vívott harcban. Ma már azt is tudom, hogy a hitem elvetésére hívó kísértés káprázat volt: testvéreim számára egy morzsányival több szabadságot és reményt nem hozott volna.

Joseph Robert