A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-02-01 / 2. szám
61 A lelkiség nyomában jártunk azonban nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. Ezt szolgálta a szentföldi zarándoklat, amelynek naplóját nyomtatásban is sikerült viszontlátnom. A római jezsuita kegyhelyek végigzarándoklásáról tavaly írtam egy beszámolót, hasonKözépen a Pápai Gergely Egyetem, balra a Frascati-palota, jobbra a Bibliai Intézet lóképpen Assisiről, a ferences lelkiség fellegváráról. Még egy nagy zarándoklatom volt, ami a keresztény lelkiség múltjába vezetett visz- sza. Vissza az első évezredbe, a nyugati szerzetesség ősatyjához, Szent Benedekhez, akinek 1500 éves jubileumi ünnepségei nemrégiben zárultak le. Subiaco Ide, ebbe a hátborzongatóan szép, vadregényes környezetbe hívta először a Lélek Benedeket Norciából, szülőföldjéről, hogy megkezdje Istennek szentelt életét. Az útikalauzok mondják erről a vidékről: annyira szép, annyira festői, hogy az ember már nem is a valóságban, hanem mesevilágban érzi magát. Teljesen zárt völgyrendszer, körös-körül zord, sziklás hegycsúcsok, erdős hegyoldal, lent a völgyben harsogva zúgó hegyi patak. Amikor először jártam ott, az erdő csendje, a magány, a természet szépsége annyira megragadott, lenyűgözött, hogy remegés vett rajtam erőt, és meg kellett állnom egy darabig, mert nem tudtam tovább menni. Eszembe jutott Szent Ignác Cardoner patak melletti élménye, Monserratban, amely hasonló környezetben játszódott le,és amelyről maga a szent vallotta Visszaemlékezéseiben, hogy sem előtte, sem utána nem volt hasonlóban része. A nagy rendalapítók mind nagy természetbarátok voltak.
