A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-12-01 / 12. szám
568 Ha eddig az egyén panasza és a közösség, a nép jajszava két réteget alkotott a műben, a két hang most egybeolvad. 12) Én pedig, Uram, hozzád kiáltok, Reggel és délben, este könyörgök, Megszabadulást tetóled várok, Az ellenségtől mert én igen tartok. Az első tenorszóló dallama ez, előbb a szólista és a nőikar kánonban, utóbb a vegyeskar intonálja. Ez a rekapitulálás dallamvonalban hűségesen követi az első elhangzást, mégis lényegesen különbözik tőle. A zsoltáros kezdőénekének szabad parlandójából szoros giusto formálódik; lüktetése mintegy a megoldás közelségét érzékelteti. A várt szabadulás kiküzdése azonban nem olyan könnyű, és késik: az affirmativ vegyeskari választ a siró-motivum keretezi. A késleltetés eszköze a következő tenorária is. 13) Te azért, lelkem, gondolatodat, Istenben vessed bizo dal madat, Rólad elvészi minden terhedet, És meghallgatja te könyörgésedet. A közösségi hitvallás után a legmélyebb, legszubjektivebb líra nyilvánul meg. Teljesen különbözik mindattól, amit a zsoltáros szólóiban eddig hallottunk. Az eszközök egységének és sokféleségének különlegesen szép példája. A dallamvonalak, egy-egy kisebb egységet szemlélve, jellegzetes pen taton hangközökből alakulnak ki, ám nagyobb összefüggésben kromatikusán lebegő hatásúak. Ezt a szinte már éterikus lebegést erősíti a harmóniai fundamentum is, az akkordok akár kilenc félhangon is végigsiklanak. De lebegést sugall az akkordok szerkezete is, hiszen jellemző módon nem az alaphangjuk kerül a legmélyebbre. Hangszinek, harmóniák, dallamvonalak komplex egymásra hatása jellemzi ezt a részletet. „Istenbe vessed bizodalmadat.” Kodály Zoltán nyilván legszebb, legigazibb önmagának adta a leggazdagabb, legszebb zenei kifejezést. Az élet háborog, fortyog keserű levében; vele hányódik a költő és zenéje is; ugyanakkor lehorgonyzóit Istenbe, és nyugodt, édes beszélgetést folytat vele. Nádasi Alfonz atyát szabadon idézve elmondhatjuk Kodály Zoltánról: Munkásságának tudományos felmérése a szaktudománynak és a szakembereknek szól. Nekünk szól az ő életének belső példamutatása. Erről a világ semmit sem tudott. Tanúként szólhat róla az - Nádasi atya -, akit Kodály Zoltán a szentségek kiszolgáltatásának mélységéig bizalmában részesített. Mi adott neki erőt egész életében ahhoz, hogy mindvégig gyermeki lelkű- let jellemezze, és tiszta tekintettel nézzen a világba, hogy minden körülmények között tanúságtevő keresztény legyen? Kevés pihenőidejének állandóan visszatérő társai, legkedvesebb olvasmányai adják meg a választ: a Szentírás görögül és latin nyelven, Jézus élete, Krisztus követése, Szent Ágoston vallomásai,Pázmány, Zrínyi és Rákóczi imádságoskönyvei. Először szólal meg a hárfa, a zsoltáros reménységét kifejező szivárványos muzsika eszköze. Futamaival a végítélet harsonáit, a Mikoron Dávid dallamának indulóvá feszitett visszatérését készíti elő. 14) Igaz vagy, Uram, ítéletedben, A vérszopókat ő idejökben
