A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

525 kor, bármilyen elfoglaltságunk van, a kereszt jelével jelöljük meg hom­lokunk.” Nem sokkal később a keresztjei a liturgiában is egyre gyako­ribb használatnak örvendett. Szt. Ágostonnál olvassuk (In Ioannem 118,5): „Mi Krisztusnak az a jele, amelyet mindenki ismer? Krisztus keresztje. Ha ezzel a jellel nem jelöljük meg a hivők homlokát is, meg azt a vizet is, amelyből újjászületnek, meg azt az olajat is, amelyből megkenésükre a krizma készül, meg azt az áldozatot is, amely táplálá­sukra szolgál, akkor egyiket sem végezzük helyesen.” A Szentháromság vagy a megtestesülés titka a kereszt jelébe először a kéztartás sajátos módjával került be, mégpedig Keleten, a VI. században: három ujj (hüvelyk-, mutató- és középső ujj) a Szent- háromságot, két ujj (gyű­rűs- és kisujj) Krisztus két természetét jelentette. Ugyanabban az idő­ben kezdett szokás len­ni a nagy keresztvetés, amelyet az ember saját­magán végez. III. Ince pápa tanúsága szerint (De sacro Altaris myste­rio, II 45) 1200 körül Nyugaton is úgy vetettek keresztet, ahogy az ma Keleten szokás: „A kereszt jelét három ujjal kell kifejezni, mert a Szentháromság segítsé­gül hívásával történik; ... mégpedig fentről haladjon lefelé, és jobbról balra ... Egyesek azonban a keresztvetést balról jobbra végzik.” Ha nem is a legősibb időktől fogva, mégis nagyon régóta szo­kás, hogy a keresztvetést szavakkal kísérik. E formulák közül a legré­gibb és legáltalánosabb az a Szentháromságot megvalló fohász, amely­hez mi is szokva vagyunk. Egy másik, keleti fohász így szól: „Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk!” (I) — „A katolikus hit jellege és természete olyan, hogy sem­mit sem lehet hozzáadni, semmit belőle elvenni; vagy az egészet tart­juk, vagy az egészet elvetjük. Ez a katolikus hit, amelyet ha valaki hű­en és szilárdan nem hisz, nem üdvözülhet. Nincs tehát szükség jelzők hozzáadására ahhoz, hogy a katolikus hitvallást pontosabban megha­tározzuk; ki-ki elégedjen meg ezzel a hitvallással: Keresztény a nevem, katolikus a másodnevem (Szt. Paciánusz); csak aztán törekedjen is, hogy valóban az legyen, aminek hívják.” (XV. Benedek Ad Beatissimi kezdetű enciklikája.) Pap áldására a hívek három ujjal keresztet vetnek (12. századi dombormű a modenai székesegyházban)

Next

/
Thumbnails
Contents