A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-11-01 / 11. szám

488

magyarázata valamivel tovább kifejezetten mondja, hogy az Emberfia a Magasságbeli szentjeit személyesíti meg. Ez utóbbi kifejezés sem eléggé egyértelmű: jelenthetné az Ösöreg udvartartását, az angyalokat; de inkább a választott népet jelenti. A látomás jellegéből és az egész Dániel-könyv világképéből következik, hogy az Emberfia egyedi lényt, mennyei lényt is jelent. Végeredményben egész konkrétan azt mondhatjuk, hogy az Emberfia az Isten szent népe, a Törvényhez hűségesnek megmaradt, szétszóratásban élő Izrael, mint olyan nép, amelynek egy mennyei lény a vezére, Istentől rendelt uralkodója.

(b) — A következő vers leíija, miért fogadta az Ösöreg kihallgatáson az Emberfiát. „Hatalmat, méltóságot és országot bízott rá; minden nép, nemzet és nyelv őt szolgálta. Hatalma örökre szóló hatalom, nem szűnik meg; országa nem pusztul el.” Ez a vers is sok szempontból homályos. Főleg az lenne nehéz, hogy az evilági történelem kereteibe elhelyezzük; igaz, hogy tulajdonképpen nem is oda tartozik. A szerző meggyőződése szerint a transzcendens világban úgy döntöttek, hogy a történelmi világbirodalmak hatalmát átruházzák Isten választott népére. Az Emberfiának hatalma térben és időben határtalan és elpusztíthatatlan lesz.

(C) (a) — A kinyilatkoztatás fejlődésének jelentős állomásához érkeztünk. A régi próféták Isten országának eljövetelét valamiképpen az evilági történelem távlataiba, a dávidi monarchia tökéletesebb visz- szaállításába ágyazták be. Dániel, ha nem tud is mindent világosan elhelyezni és megjelölni, egyértelműen a transzcendens világgal kapcsolja össze az Isten-ország megvalósulását, tehát lényegesen túlhaladja a földi messianizmus távlatait. Csak az újszövetség lesz majd arra képes, hogy az Emberfiának és örök hatalmának pontos, konkrét értelmet adjon.

(b) — Dánielnak az Emberfiáról szóló vízióját Krisztus Király ünnepén olvassuk. Krisztus királyságában válik kézzelfoghatóvá és teljes valósággá az, amit Dániel tapogatózva próbál megközelíteni. A keresztény ünnepet és az ószövetségi olvasmányt összefűző szoros szálak közül háromra szeretnénk rámutatni.

Egyik az „Emberfia” elnevezés. Maga Jézus ezzel a szóval jelölte meg magát, és a szót a Dániel-könyvből vette. A szó tartalmát azonban ő maga határozta meg, éspedig lényének két ellentétes vonását jelölte meg vele: egyfelől igazi emberségét, megtestesülését, leereszkedését, önmaga kiüresítését, Szolga voltát, engesztelő szenvedését; másfelől pedig mennyei eredetét, Messiás voltát, megdicsőülését. — Az Emberfia szóval szoros összefüggésben áll az is, hogy Isten országa, amelyet Krisztus meghirdet és megalapít, kettős természetű: évi-