A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-10-01 / 10. szám
465 légkör iskolában, sportpályán, szórakozóhelyen hatással van rátok, és egészen más értékvilág ígéretét ismételgeti a dob és a nagybőgő pergő ütemében. A tizenévesek diszkó vallásának a bálványai a sztárok. Az új tízparancsolat egy főparancsba foglalható: „Ne parancsoljon nekünk senki!" Vagyis se polgári tisztesség, se jólneveltség, se társadalmi hovatartozás, se családi hagyomány, se szülő, se tanár, se pap, se egyház. A hippi évek forradalma a múlté; fiúk-lányok ma már nemigen tet- vészkednek a parkokban és a sétányokon. De annak az évtizednek bizonyos kifejezései, formái megmaradtak, és a mai fiatalokra is hatással vannak. Mit gondolsz, mi a sztárkultusznak a lélektani magyarázata? Csak ne csóváld a fejedet, hogy lelkizni kezdek. Nem szórakoztatlak kegyes igékkel, amint mondani szoktátok. Mint az Ifi Klub elnöke, jó, ha tudod, hogy mit mond a lélektan, közelebbről az ifjúsági lélektan szakembere arról az útvesztőről, amelyből tudattalanul is szabadulni szeretnétek. A sztárkultuszra visszatérve: úgy tűnik, hogy nem is olyan nehéz megérteni a dolgot. Persze, nem érti a szülő, aki elképedve látja, hogy gyerekének a szobája fotókiállítás, a poszterek ugyanazt a világhíres diszkóénekest mutatják a legkülönbözőbb, nemegyszer bizony furcsa pozitúrákban, a lemezjátszón napokig kering ugyanaz a sláger, és ahogyan gyarapszik a lemeztár, az újabb és újabb szerzeményeken ugyanannak a sztárnak a neve olvasható. Mit szól ehhez a pszichológus? Azt, hogy a mai tizenéves bújócskát játszik önmagával. Nyilván egészségesen tapasztalja, hogy már nem kisgyerek. Érdeklődése, de tudása is tágul, életre szóló feladatokat sejt maga előtt. Kinőtte kiskamasz-, bakfisruháját. A másik nem felé érdeklődéssel tekint, de saját érzelmi világába nem enged betekintést. Érzi, hogy fiatalságára valami nagy élmény vár, de ezt nem meri tudatosítani magában. A valóság elől álomvilágba menekül, poszterei és lemezei mögé bújik, mert nem jár semmi felelősséggel, ha valaki egy énekesnek tapsol, annak mosolyától érzi magát boldognak, és kifejezetten a mennyország lakójának minősíti magát, ha sikerül autogramot kapnia. Aztán nem nehéz azonosítania magát az általa rajongva tisztelt bálvánnyal. Hiszen az is az ismeretlenségből bújt elő, nem kellett neki zeneakadémián tanulnia, éppen olyan tizenévesként kezdte. Hol? Talán diákzenekarban, talán Ifi Klubban, talán csak egymáshoz csapódva azokkal, akik gitárral, dobbal keresték hozzá hasonlóan érvényesülésüket, értékeik kibontakozását. „Belőlem is lehet valaki! Én is boldoggá tudok majd tenni valakit!" Ugye, furcsa útjai vannak az önbizalom fejlődésének?! De lássuk csak tovább. A bálvány bűnbaknak is jó. Az embert
