A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-10-01 / 10. szám

464

Minden kísértésben szent malasztod védjen, hogy a harcot álljam életben, halálban.” Szent vagy, Uram! 233/h.

— Mindig hálás leszek Istennek azért, hogy megadta a keresztség és a keresztény hivatás kegyelmét. Hálám örömmel párosul, ahogy egy keresztelési tropár buzdít:

„örvendjetek, Isten országának választott fiai:

a keresztség tisztára mosta lelketek! Eltemetkeztetek Krisztussal a halálban, de hitéből új életre keltetek.”

— Magamban gyakran felvetem a kérdést: „Isten mit akar tőlem?”

— Megszívlelem Szent Pál intelmét (1 Tim 6,11—14): „Te, Istenembere,

kerüld /a gonoszságot/! Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, sze- retetre, állhatatosságra, szelídlelkűség- re! Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhivattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. Meghagyom neked az Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus előtt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig!”

Orbán Miklós

„MIÉRT VAGYUNK ILYENEK?..."

Evvel a kérdéssel csaptad le a kagylót. Hangodból hiányzott az az öntudat és biztonság, amellyel mint az Ifi Klub új elnöke a tagságot köszöntötted.

Mert nagy bevetéssel készítetted elő az általad egészen újfajtának beharangozott diszkóestet. Volt minden, ami a csöveseknek kívánatos és kedves. De valahol hiányzott a töltés. A hangulat egyszer sem izzott föl, lötyögős maradt, és a parketten négy-öt pár inkább csak topogott, mint hogy csörgött volna. A többi srác az egyik oldalon majszolta a pattogatott kukoricát, a másik oldalon meg a lányok bújtak össze, és kacarásztak a fiúk gyámoltalanságán.

Amikor bekukkantottam a terem hátsó ajtaján, majd a falhoz lapított a sztereó léglökéses dübörgése. A falra ragasztott posztereken száguldva keringett a gömbreflektor szivárvány villózása, mintha a tévé-mennyország gitáros és szaxofonos angyalai néztek volna a cikázó fénybe. Bevallom, a középkor mondavilágának a boszorkányszombatja jutott eszembe; de elhárítottam a gondolatot, mert tudtam, hogy az Ifi Klub tagjai egészen egészséges fiatalok, egyik sem ölti magára a rontás megszemélyesítőjének, az ördögbaknak az álarcát.

Szóval, Bandi, megnyugtatlak: ti nem vagytok „ilyenek”. De a