A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-09-01 / 9. szám

417 az idegeik, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül, csak a két szememért törjék magukat. Hát ez velem a helyzet.” Egy barátnőről így ír:,, Ve­lem nagyon jól megvan, és én is vele, csak az a zavaró, hogy nem tud olyan igazán szívből nevetni, és csak végszükség esetén mosolyog. Bez­zeg nekem még a mozgásom is rossz lett, ugyanis többször azon ve­szem észre magam, hogy az utcán fütyülök, dúdolok, és közben mo­solygok. Hogy legalább ezt ne vegye észre a nagyközönség, kicsit le­hajtom a fejemet.” jAz előbb említett lány azt írta nekem: — Tessék elhinni, Tündi egy kis modern szent volt./ Az építőtábor korai felkelései, strapája után pihenni küldtem le a Balatonra. Mi itthon öreg házunkat renováltuk ezalatt. Ez bizony a nyakig érő OTP stb. kölcsönök miatt állandó lapos pénztárcát je­lentett nekünk. No, pont megbolydultak a fogaim is. Húzás, pótlás, költség lesz ebből, írtam minden célzás nélkül Tündinek. A válaszle­vélben: „U.I.: Anyucinak aug. 5-re lesz egy meglepetésem. Titok.” Nos, ez az volt, hogy elszegődött az én lányom konyhalánynak az üdülő nagy éttermébe, hogy megkeressea „fogamra valót". Az átadott pénz mellett tudtam meg az elmúlt hetek mosogatásait, főzéseit. Igaz, hamar észrevették nagy konyhaügyességét, s befogták ilyen munkára. Mert a matematika mellett igazi konyhatündér volt. Sütés, főzés volt a hobbija. A nagymamának 12 soros dobostortát sütött. A több hetes nemes buzgalomnak az vetett véget, hogy egy alkalommal az ujja he­gyét is majdnem beaprította az ételbe. Ezt így könyvelte el felém: „Két napja átmentem stoppal Fonyódra. Ott volt dolgom.” /Ott ösz- szevarrták, kötözték finom, erős kezét./ „Semmi volt, Mamóca, fő, hogy nem fáj már a fogad ” — mondta utólag. Persze most is, mint minden nyáron hosszú évek óta, reggelen­ként szentmisét hallgat a kis balatoni kápolnában. Napi áldozó. Egy ott élő néni mondta egy rokonnak: - Szinte irigylem ezt a fiatal lányt. Ennyi áhítattal öregasszony létemre sem tudok imádkozni. Emberszeretete nyilvánult meg az élet legegyszerűbb történé­seiben is. Egyik vasárnap hat óra tájt együtt mentünk esti szentmisére. A mi falunk nagy, húszezer lakosú. Előttünk vékony kis nő, két hatal­mas bőröndöt cipelt. Mikor beértük, letette, és megkérdezett egy ut­canevet. Ez nagyon messze, legalább két kilométerre volt. Magyaráz- gatom, hol forduljon jobbra, balra. Tündi felkapta a két irdatlan bő­röndöt. - Tessék jönni! - mondta. Mesélte aztán, hogy odavezette az asszonyt, becsengetett. Azt még megvárta, hogy az ismeretlen nő ismeretlen rokonai otthon vannak-e. Aztán gyorsan elköszönt. Még a hétórai szentmisére is odaért Soroksárra. De sok emberrel találkoz­tam azóta, akik mondták, csomagjukat vitte, kedvesen, mosolygósán.

Next

/
Thumbnails
Contents