A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
42 A Getszemánira gondolok... Példát akart ott nekünk adni, nem a délceg szenvedésre, hanem a mennyei Atya akaratával való megegyezésre a végső gyötrelmekben is. Jézusom, csodálatos a Te szereteted! Megdöbbentő! Margit Mária anya rosszuIIétekkel, szédüléssel, gyengeséggel küszködve, a Szenvedő Szolga készségével közeledett a számára ácsolt kereszt felé. Csak erőt kért, hogy fölvegye és azon meghaljon. Jézusom, jó nekem ez a sorozatos megtapasztalása annak, hogy menynyire gyenge, gyáva, nyomorult, hitvány vagyok! Magamtól semmire sem vagyok képes. De Te erős vagy. Derűsnek kell lennem. Isten csodálatos üdvösségtervét szemlélni. Ez magam fölé emel engem. Most látom csak, hogy még mennyi odaadni valóm van... Odaadom, Jézusom. Lelkigyakorlata végén meglátogatta a pannonhalmi szociális otthon temetőjét. Május 17. volt. Pontosan egy hónapot adott még neki az Atya. Néhány nap múlva levelet írt Pannonhalmára: Nyugodt vagyok. Ha a mennyei Atya az áldozatnak ezt a formáját kívánja (ti. a műtétet) - ám Ő tudja, miért. Éneklő kedvem megvan, s ez nagy kegyelem és irgalom. Arra gondolok, hogy ezekre az új kottákra hogy fogok énekelni - ha Ő megsegít. Magam csak nyafogni tudok. Olyan érzésem van, hogy csak áldozatokról, szenvedésről van szó és nem az életről. De biztosan nem tudni soha. Azonban azt hiszem gyermeki bizalommal, hogy ilyen éneklő szívvel meghalni is életet jelent. Egy másik levelében ezt kérte lelkivezetőjétől: Kérje, hogy a régi hármas szerelmem lobogjon bennem: az A tya akarata, a Fiú keresztje, a Szentlélek templomai... Most olyan „életkedv tölt el. Lehet, hogy éppen azért, hogy nagyobb legyen az áldozat. — Az életkedvet úgy értem, hogy érte élni és küzdeni a földön. No, majd elválik, hogy Ő mit szán nekem. Én akármire is, ami világos, rá akarom mondani az Ámen, Alleluját. Az évek óta vezetett - és többször elveszett - Naplónak is le kellett zárulnia. Május 29-én írta utolsó feljegyzését. Eldőlt, hogy a Szent István-kórházba megyek. Még nem tudom, hogy mikor. — Még nem tudom, hogy milyen kimenetele lesz az egésznek, de kötelességemnek tartottam, hogy nekivágjak ennek. A józan ész ezt tanácsolja, az orvosok sürgetik, a környezetemet megmentem későbbi sok gondtól, ápolástól stb. Úgy látom - bár én természettől irtózom az egésztől —, hogy ez most számomra a mennyei Atya akarata. Ezt kell tennem. Amikor ez világossá válik, akkor az ember békét élvez. — Emberi számítás szerint ezek a műtétek sikerülni szoktak. Azt hiszem, hogy nálam is sikerülni fog. De van, amikor nem ezt érzem. Persze minden műtét kiszámíthatatlan. Legyen, ahogy az én Atyám
