A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-09-01 / 9. szám
1 merjük, ahol Péter megvallja: „Te vagy a Messiás, az élő Isten fia”; Jézus pedig megteszi Pétert az Egyház kősziklájává. A megújított liturgia minden évben egy vasárnapot szentel ennek a témának, éspedig mindig egy más szinoptikus evangélium felolvasásával. Azt már talán nem mindenki tudja, és a szeptember 12-i szentmisében is meglepődve hallja, hogy az elbeszélésnek nem szakad vége Péter nagyszerű vallomásával; az Űr Jézus mindjárt hozzáfűzi szenvedésének megjövendölését és az ő keresztviselő követésének felvázolását. Az elbeszélés tehát három szorosan egymáshoz kapcsolódó eseményt foglal magában, és nekünk így kell szemlélnünk. Az évközi 24. vasárnapon a hangsúly tulajdonképpen inkább Krisztus szenvedésén és a szenvedő szolga követésén van, mintsem az apostolok hitvallásán. Jézus mindjárt megjelenésétől, fellépésétől kezdve bámulatba ejtett mindenkit; észrevétette az emberekkel, hogy Isten különös módon jelen van benne. Egyszer aztán elérkezettnek látta a pillanatot arra, hogy feltegye tanítványainak a kérdést: kinek tartják őt az emberek? Az emberek vélekedéseiből inkább negatív AZ EMBERFIA mérleg bontakozik az ő messiási szolgálatára vonatkozóan: sokféle, bizonytalan, a lényeget csak többé- KÖVETÉSE kevésbé megközelítő vélemény. Maguk a tanítványok lényegesen többet láttak Jézus csodáiból, többet hallottak tanításából, szükségképpen jobban elmélyítették magukban a Jézus kilétére vonatkozó kérdést; főleg pedig jobban nyitva álltak a mennyei Atya kegyelmére, aki ki akarta nekik nyüatkoztatni Fiának személyi titkát és küldetését. A Márk-evangélium szerint Péter Jézus kérdésére ezt a lapidáris választ adja: „Te vagy a Messiás.” Igaz ugyan, hogy a korabeli Messiás-fogalom nem volt egyértelmű, és magukban az apostolokban is hosszú, fáradságos tisztulási folyamaton kellett átmennie; mégis az apostolok Messiás-hite lényegében a helyes irányban járt. A Fiát világba küldő mennyei Atya kegyelmi vonzása érvényesült és mutatkozott meg benne. Péter felismerése és vallomása Jézus nyilvános működésében bizonyos célba érkezést, beteljesedést jelent. Egyben pedig egy új korszak kezdete is. Az Űr Jézus megparancsolja tanítványainak, hogy az ő Messiás voltáról nyilvánosan ne beszéljenek; utána pedig rögtön egy új, eddig nem sejtett témát ragad meg. A Messiást — mondja — tulajdonképpen az Emberfia név illeti meg; törékeny, megkínozható, halálra adható Emberfia ő, és ténylegesen arra is van rendelve, hogy a választott nép vénei, főpapjai, írástudói elvessék, megkínozzák, megöljék; Messiás voltának a teljessége majd a feltámadással valósul meg. Ezen a ponton Jézus és az apostolok elgondolásai merőben eltértek egymástól, és félelmetesen össze388
