A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-08-01 / 8. szám

372 Harmadikra átírattuk világi gimnáziumba. Modern, szép és, persze, koedukációs iskola volt. Eljött az első szülői értekezlet. A fér­jem jutott el rá. Nagy mellénnyel jött haza. A tanárok dicsérték a gyereket. Egy mama pedig felállt, és így szólt:,,Köszönöm az osztály­főnök úrnak, hogy az új lányt a fiam mellé ültette. Tibi azt mondta: Anyu, és nem is gondoltam, hogy ilyen lányok is léteznek!” Itt aztán szembekerült sok-sok problémával. Talán az vonzotta hozzá a társait, hogy az emberekkel való kapcsolatát nem kíváncsiság vagy közöny, hanem csendes, csodálkozó érdeklődés hatotta át? Talán ez volt a tit­ka? A jóságos, megértő, simogatva segítő csodálkozás. S mikor szem­benézett, segítésre készen, fiatal társaival, tiszta valláserkölcse biztos hátteréből tette. (Folytatjuk.) Cser László AMIT KERESEL Akit most keresel, azt nem találod meg ma. De ne mondd, hogy nem találod meg soha, soha. Akit szeretsz, azt elveszíted ma. De ne mondd, hogy örökre elveszíted. Mondd, hogy csak ma. Ne mondd, hogy nem találod meg soha. Aminek örülsz, az elszökik tőled egy pillanatra. De ne mondd, hogy nem jön vissza soha, de soha. Amit keresel, kertedben virágzik: élet, érintés, szívdobbanás, Isten; — bár ujjad között mind átfolyik, mind ott él a tenyeredben.

Next

/
Thumbnails
Contents