A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-07-01 / 7. szám
306 Dr. Josef Rast EMLÉKEZÉS BOROS LÁSZLÓRA Korunk egyik legnevesebb lelki íróját 54 éves korában ragadta el a halál. 1959-től 1974-ig a svájci katolikus világnézeti folyóirat, az „Orientierung” szerkesztőségének a tagja, keresett előadó. 1974-ben a jezsuita rendből kilépett és megnősült, de egyházhűsége és lelkisége tovább mélyült. Személyéről és művéről kiadója ad jellemző képet és összefoglalást. Könyvei közül három jelent meg magyarul: Reményből élünk; A köztünk élő Isten; Az emberben felénk hajló Isten. Mindhárom az eisenstadti Prugg Verlag kiadásában. „Csak így lehet a halálról szavahihető módon írni”, állította a feleségem, „mint ez a Boros teszi az Orientierungban, ezt kell elolvasnod.” — A két részből álló cikkben, melynek „Sacramentum mortis” volt a címe, egy a halál értelméről szóló könyvnek a kezdeteit véltem felfedezni, és elhatároztam, hogy Páter Borost tárgyalásra kérem fel. Már voltak kapcsolatok közte és a Walter Kiadóvállalat között. Amikor elhatároztuk, hogy Teihard de Chardin műveit németül kiadjuk, még az indexre tétel veszélye ellenére is, a Teilhard-ismerő P. Boros Lászlót is bevontuk a tanácskozásba. Időközben cikke megjelent a Kirchenzeitungban (Egyházi Lapok) is. A szerzővel folytatott beszélgetés 1959 decemberében azt mutatta, hogy a halálra vonatkozó tételeit ki lehet tovább építeni, sőt esetleg még a meghalás klinikai szempontjaival kibővíteni, és két vagy három más szerzőnek a saját szakterületéről vett megállapításaival együtt megjelentetni. Egy évvel később Boros László kézirata zárt egészként készen állt. Művét három részre osztotta. Az első felvázolja — Martin Heidegger meglátásából kiindulva, amely szerint a halál már belejátszik az élők létezésébe - a haláltudat elemzését. A második, bölcseleti rész az akarat-ismeret—szeretet dialektikáját vizsgálja, és magyarázza az emlékezés és az észlelés, valamint a művészi teremtő képzelet képességeit. Ezekből kimutatja, hogy a halálban nyílik meg az a lehetőség az ember számára, hogy első egészen személyes tettét létrehozhassa: hogy örök sorsáról döntsön. Ez a szemléletmód új szempontot nyújt a krisztusi megváltástörténetnek, az emberi szabadságnak és a halál értelmének megértésére: a halált ugyanis egy további életdimenzióba való átmenetnek fogja fel. Erről szól Boros egyedül megírt művének harmadik része. A lektor, Karl Ledergerber és magam is lelkesedéssel olvastuk a kéziratot. A kiadóhivatali megbeszélés mégis úgy vélekedett, hogy a szerző neve alig ismert, és a halálról írt könyv már eleve sikertelenségre van ítélve; ugyan ki akar a halállal foglalkozni! Mégis az igényes
