A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-01-01 / 1. szám

29

csónakunk, ha... Közbevágtam, ha lenne bátyám, nővérem, öcsém vagy húgom, mi? Megnémult. Mereven bámult rám. Én meg üvöltöttem:

— Hová tetted a testvéreimet? Aszeptikus műtőben vakarták ki belőled és a vödörbe kerültek, a vödörből a kanálisba. Az én érdekemben?

— Nem felelt, megfordult, és kezében a pohárral átvánszorgott a nappaliba. Apám hangját hallottam: — Ez a gyerek egyre tűrhetetlenebb lesz, miért veszekedtetek megint? — Választ nem kapott. Visszamerült a gazdasági rovatok biztos békéjébe. Most itt vagyok. Az aluljáróban. Nézem azokat, akik haza sietnek. A gyerekeket. Itt lohol előttem lobogó hajával, hóna alatt a tömött aktatáskával, arcán mókára készülő mosollyal ez a fiú. Talán ilyen lenne a bátyám? Az a fitos szöszke két kígyózó varkocsával? Ilyen húgom lehetne? Az a szeleburdi kiskamasz pimasz fintorával? Az öcsém ilyen lenne? Két szoba, mindegyikben két ágy. Este a fiúk még motoznak odaát, a nővérem pizsamában ruháit mustrálja, én az ágyban felkönyökölve mondom véleményemet, ő nevet, hogy milyen furcsa ötleteim vannak, miért nem megyek Párizsba a Diorhoz. A másik szobából áthallatszik a bátyám gitárja. A legújabb szerzeményét pöcögteti, nem is rossz. Öcsém hozzányikkant, mire a nagyobbik lecsapja a gitárt, most már birkóznak. Dong, dübörög az egész emelet. Kiabálnak, nevetnek. Állathangokat utánoznak, hogy melyik tanár nyerít, vakkant, mekeg, béget, röfög. Aztán csend lesz. A fürdőszobában lehúzzák a vizet. Az ajtón apa dörömböl, hogy villanyoltás, takarodó. Anya vesz sorba mindegyikünket és megkérdezi: — Imádkoztál? Legalább egy keresztvetést? — Istenem, mi lenne a nevük? Hogyan ülnénk meg mindegyiknek a névnapját? Mit adnánk egymásnak karácsonyi ajándékul? Milyen jó lenne civakodni, hogy ki a hetes, ki mossa a kocsikat... Négyen lennénk, de csak egyedül vagyok. Jaj, de csoda jó, hogy csak egyedül vagyok. Szép leányszobámban. Szép csodaházunkban. Szép kertvárosunkban. Főtanácsos úr apámmal, főtanácsosné úrasszony anyámmal. Ebben a rohadék világban.

oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Kisfaludy Károly

EPIGRAMMA

Küzd az erős, de halad; gyöngébb őt lesve nyomozza,

És ha nem érheti el, régi szokásra kevély.

Az, ki akar s nem tud, kész mindig gúnnyal Ítélni;

A tehetős hallgat — tette mutassa, mit ér.