A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-06-01 / 6. szám

260

ják magukhoz ragadni a világiak szerepét, és még kevésbé hanyagolhatják el sajátos feladataikat.

A jezsuita képzésről szóló szakaszt angolul intézte a Szentatya a provinciális (tartományfőnök) atyákhoz. Beszélt azokról a követelményekről, amelyek nélkül a Jézus Társaság nem lesz képes eredményesen hozzájárulni a zsinati határozatok gyakorlatba ültéséhez, amint az Egyház elvárja tőle: „alapos képzés, főképpen az imaéletben, az Egyház tanításának alapos ismerete, és hűség ahhoz a külön elkötelezettséghez, amely a Társaságot a római pápához köti." Ez utóbbival kapcsolatban a pápa rámutatott arra, hogy hogy „az Egyház Legfőbb Pásztora", akihez a jezsuitát külön fogadalom köti, ugyanakkor az apostoítestület feje is, ezért a jezsuitát fogadalma valamiképpen a testület többi tagjához is fűzi olyan kötelékkel, amely arra hívja, hogy a lelkipásztori szeretetben és a szoros gyakorlati együttműködésben velük egyesült legyen.

Végső megjegyzéseit katalán (spanyol) nyelven közölte a Szentatya. Ekkor jelentette be, hogy az általános rendgyűlést, amely az új rendfőnököt megválasztja, még az év vége előtt a Társaság alkotmányában megszabott módon összehívják.

C. R.

Cser László

AZ ÉLŐ ZAFÍR (III)

IX. Az Élet Tavánál

Egyszer egy nyári reggelen mesénk hőse a patak partján haladva elérte annak a tónak a vizét, ahonnan a patak eredetét vette.

Szeretett járni, szüksége is volt a járásra. Ne felejtsük, hogy eddigi életének jó részét járással, vándorlással töltötte. Érezte, hogy izmai elernyednek, ha nem fárasztja időnként azokat.

Amint elért a tóhoz, megállt. A vizet nézte, az erdőt a tó körül.

Észre sem vette, hogy Űrnője is elhagyta az erdei kunyhót, és halászbottal sétál a patak partján. Csak mikor a patak torkolata felé figyelt, látta meg, amint horgát igazítja, hogy halat fogjon vacsorájukhoz.

A nap közben emelkedett, halk szél énekelt a fák levelein, és a tavon apró hullámokat terelt. Vándor Barátunk figyelt, és mintha az erdő és a tó hangja beszédes társalgássá formálódott volna.

Először a Nap beszélt. Aranyos sugarait szétvetette a tájon, aztán finom lepellé formálta a fényszálakat, s az Erdei Űrnő köré csavarta, amint ott állt, horgászó botjával a kezében. A Nap köszöntötte, a Nap átölelte, a Nap meleg fényével suttogott az Erdő Űmőjének.

Aztán a Szellő vette át a szót.- Nap, Legidősebb Testvér, mennyire szereted őt! De én, a Szel