A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-06-01 / 6. szám
259 kévé teszik, és így bensőséges egységben élnek vele, és éppen ezért földi helytartójával is. Szent Ignác és első társai, mivel Krisztus küldetésében kívántak részesülni, amely az Egyházban folytatódik, elhatározták, hogy magukat fenntartás nélkül Krisztus Helyettesének rendelkezésére bocsátják, és .külön fogadalommal' kötik magukat hozzá... Rendetek eme megkülönböztető és jellegzetes jegyénél fogva az Egyház elvárja először is, hogy az apostolkodásnak azokat a hagyományos formáit, amelyek még ma is értékesek, az új időkhöz szabjátok...; ilyen a hitoktatás, az Isten igéjének hirdetése. Krisztus tanításának a terjesztése; a kultúra átitatása keresztény értékekkel egy olyan világban, amely a tudomány és a hit közt szakadást és ellentétet próbál szítani; a szegények, elnyomottak és a társadalom peremén élők érdekében végzett lelkipásztori munka; a papi szolgálatok vállalása minden valódi kifejeződési formájukban, nem feledve az apostolkodás új, a modern társadalom számára lehetségessé vált módszereit, mint például a sajtó és a televízióból kihasználva alkalmazásának lehetőségeit, amint a Társaság az utóbbi években ezt meg is tette. Azonkívül az Egyház kívánsága az, hogy a Társaság egyre nagyobb mértékben érdeklődjön a II. vatikáni zsinat által különösképpen is ajánlott kezdeményezések iránt." Ezen a ponton a Szentatya megemlítette az ökumenizmust (egységtörekvés), a nem keresztény vallásokkal való kapcsolatok kiépítését, az ateizmus „nyugtalanító jelenségének" tanulmányozását. Ezután így folytatta: „Még van egy pont, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket. Az Egyház evangelizáló tevékenysége közben egyre sürgetőbb erővel döbbenünk ma rá a társadalmi igazságosság előmozdításának szükségességére. Ha valaki számításba veszi az evangélium valódi kívánalmait és ugyanakkor azt a befolyást, amit a társadalmi helyzet gyakorol a keresztény hit gyakorlására, könnyen megérti, hogy az Egyház miért tekinti az igazságosság előmozdítását az evangelizálás szerves részének. ...Ezen a területen nem mindenkinek azonos a feladata, és ami a Társaság tagjait illeti, nem szabad elfelejteni, hogy az igazságosság előmozdításának szükséges gondja olyan módon nyilvánuljon meg, amely szerzetesi és papi hivatásotokkal összhangban van. Amint 1980. július 2-án Rio de Janeiróban mondtam, a papi szolgálatnak, ,ha magához hű akar maradni, lényegénél fogva és fokozott mértékben lelki szolgálatnak kell lennie.' A papi szolgálatnak ezt a jellegét ma tovább kell hangsúlyozni a papi szolgálatot elvilágiasító irányzatok ellensúlyozására, a- melyek azt a tisztán emberbaráti szolgálat szintjére süllyesztik. A pap szolgálata nem az orvos, a szociális gondozó, a politikus vagy a szakszervezeti szervező helyettesítése. Lehetnek körülmények, amelyekben a pap ilyen szolgálatokat nyújthat — bár csak helyettesítés- vagy kiegészítésképpen -, és a múltban elismerést érdemlő mértékben nyújtott ilyeneket. De ma a társadalom más tagjai is képesek ezeket a szolgálatokat megtenni, míg a mi szolgálatunk egyre világosabban és jellegzetesebben lelki természetű. A papnak a lelki élet, az Istennel való kapcsolatok és az embertársakkal való lelki kapcsolatok terén kell lényeges működését betöltenie... Amikor a körülmények megkövetelik, természetesen nem menthető fel sem az anyagi segítés, sem a szeretetszolgálat, sem az igazságosság védelmének kötelezettsége alól, de... vég. . fokon az ilyen szolgálat másodlagos. Ennek kedvéért soha nem tév. ütheti szem elől szolgálatának fő formáját, ez pedig az, hogy segítse az embereket az Atya felfedezésében, hogy megnyíljanak irányában, és őt szeressék mindenben." A II. vatikáni zsinat erre vonatkozóan meghatározta a világiak szerepének természetét — folytatta a pápa. A papok és szerzetesek ne akar
