A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-05-01 / 5. szám

202

29. versének felfogásával, vagyis a szinoptikus eszkatológia felfogásával: „Tudom, hogy föl fog támadni a föltámadáskor, az utolsó napon." (11,24.) Jézus viszontválasza azonban — jól figyeljük meg — nem egyszerű jóváhagyása ennek a fölfogásnak: „Én vagyok a föltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog. Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem." (11,25.) Az örök életet itt az evangélista, illetve Jézus kétféle formában állítja. Az első: „Aki bennem hisz, még ha meg is halt, élni fog."

Ezt az állítást a Márta által vallott eszkatológia jóváhagyásának is vehetjük: a Jézusba vetett hit záloga annak, hogy a hivő a halál után föl fog támadni. Jézus második állítása azonban nem azonos az elsővel: „Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem." Vagyis a Jézusba vetett hit valami olyan képességet ad a benne hívőnek, ami kizárja a meghalás lehetőségét. Más szóval Jézus itt a második állításban olyan föltámadásra céloz, amely már a testi föltámadás előtt elnyerhető, és amelynek következménye az örök élet már itt a földi életben a testi halál előtt. Egészen világosan fejeződik ki a jelen földiéletbenelérhető örök életnek gondolata az 5. fejezet 24-25. versében: „Bizony, mondom nektek: aki igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, örök élete van, és nem kerül ítéletre, hanem már átment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt is van, amikor a holtak meghallják Isten Fiának szavát, és akik hallgatnak rá, élni fognak." A 6. fejezet eucharisztikus beszédében ugyancsak erről a földi életben is elérhető örök életről van szó: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föltámasztom az utolsó napon." (6, 54.) János tanítása tehát jóváhagyja a többi evan-