A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-04-01 / 4. szám

153

a Titokzatos Test szemszögéből nézi. Szent János pedig belép a Titokzatos Test belső világába, belső szentélyébe, hogy rámutasson annak legbenső lényegére, az „isteni szőlőtőben és szőlővesszőkben" áramló isteni életre, az örök életre. Minden, amit János evangéliumában írt, vagy ebből az eszméből következik, vagy ebbe az irányba vezet, ezt szolgálja.

I. Az örök élet

A kulcsfogalmak vizsgálatát legkézenfekvőbben az örök élettel kezdhetjük. Hogy éppen ez a legtermészetesebb kiindulópont, arra János evangéliumának célkitűzése az egyik legerősebb indítóok, amit így fogalmaz meg: „ezeket azért írtam, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne" /20, 31/. Lényegében tehát kettős célkitűzésről van szó. Először is tanúságot tenni arról, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia. De ez a közbülső cél alá van rendelve a végső célnak: „hogy a hit által életetek legyen benne." Maga Jézus is így fogalmazza meg jövetelének célját: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen." /10,10/

Az „élet" szó 36-szor fordul elő a negyedik evangéliumban, és ebből 17-szer az „örök" jelzővel, minden jelentéskülönbség nélkül. Az „élet" és az „örök élet": a korai kereszténység közös szókincséhez tartozik, azzal a különbséggel, hogy a jelzős használat sehol sincs úgy kiemelve, mint a negyedik evangéliumban (és János első levelében).

E fogalom használatának megvannak az ószövetségi iratokba és általában a zsidó hagyományokba nyúló gyökerei. Magában az ószövetségi Szentírásban ugyan csak egyszer fordul elő az „örök élet" /Dán 12,2-ben/: „Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan föltámadnak, némelyek az örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra"; de az újszövetségi írások nyelvezetének és gondolkodásmódjának megértéséhez igen fontos rabbinikus iratokban (Talmud, Tar- gum) közkézen forgó fogalom az örök élet. Ezekre is utal Szent János az 5, 39-ben: „vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy bennük találtatok örök életet."

Az „örök" szónak főnévi alakja (a görög aión és a héber haó- lám) magyarul kort, korszakot jelent. A rabbinikus iratokból azonban kitűnik, hogy gyakori volt a kétféle „kor” közötti különbségtétel: „ez a kor" (haólám hazzeh) és az „eljövendő kor" (haólám habba) között. „Ez a kor" jelentette a földi élet egész tartamát, az „eljövendő kor" pedig a földi élet befejezése után következő állapotot: a jutalom, a boldogság, az örök dicsőség állapotát. /Fr. Zorell, Lexicon graecum Novi Testamenti, Parisiis 1961, 46./ A zsidók ajkán tehát az „örök