A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
154 ké" szónak kétféle értelme volt. Vagy a földi élet egész tartamát jelentette, vagy a földi élet után következő vég nélküli életet. Az elsőre példa: „ha a rabszolga azt mondja: szeretem gazdámat... legyen rabszolga örökre", vagyis a földi élet egész tartamára. /Kiv 21,5-6./ A másikra példa éppen Dániel előbb idézett szövege. Ez a kétféle kifejezéshasználat átment a korai kereszténység nyelvhasználatába is. Ezt a különbségtételt megtaláljuk Jánosnál is. Az elsőre példa: „A szolga nem marad ott mindig a házban, a fiú azonban mindvégig ott marad." /8, 35./ A másodikra példa: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre." /12, 25.1 Ez a mondat azért is fontos, mert ennek fényénél válik érthetővé Máté, Márk, Lukács azonos kijelentése, akik viszont nem használják ezt a világos különbségtételt /Mk 8, 35; Mt 10,39; 16, 25; Lk 9,24; 17, 33/. További példák még: Jn 3,15-16; 3, 35; 4, 14; 4, 36; 5, 24; 6, 40; 6, 54; 6, 58; 6, 68; 10, 28; 12, 50; 17, 2-3. E szövegekben mindenütt a jelzős „örök élet" fordul elő. De idézhetünk egy példát, ahol az élet az „örök" jelző nélkül fordul elő, de teljesen azonos értelemben a szinoptikus evangéliumok és a Dn12,2 eszkatológiájának örök életével, sőt szinte a Dániel-féle jövendölés jánosi visszhangjának tűnik: „Eljön az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják Isten Fiának szavát. Akkor előjönnek, akik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszát cselekedtek, az ítélet föltámadására." /Jn 5, 29./ (Folytatjuk.) Cser László AZ ÉLŐ ZAFÍR Előszó Ez a mese — vagy inkább parabola — valóságról beszél. Látszatra egy ember életútjáról, de úgy, hogy minden ember életútját érinti. A gyerekről, a vándorról, az élet szépségének keresőjéről, a szerelemben egy időre otthont találó, gazdagodó, majd önmagán túllépő emberről mesél, aki végülis vándorúton, veszteségen, szenvedésen át, mindig hűségesen útjához, megtalálja a belső békét. De nem áll meg itt. Szolgálatba lép. A Szolgáló Szeretet útját járja. Ez az ember lehet bárki, aki meghallja és követi földi elhivatottságának szavát. Tehát arról a legmagasabb Rangra jutott emberről van szó ebben a mesében — vagy parabolában —, aki elfogadja és kész bejárni élethivatásának lehető legnagyobb teljességét.
