A Szív, 1982 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1982-03-01 / 3. szám

108 oooooooooooooooooooooooooo Az első lépés megtörtént tehát a nővérközösségek egység- MULT ÉS JELEN be tömörítése felé. De ez csak az első állomásnak bizonyult ennek oooooooooooooooooooooooooo a jellegzetesen japán kongregáció­nak a történetében. Alig húsz év­vel később, 1975-ben — száz évvel az első ilyen kis csoport spontán megszervezése után: ezt a csoportot a cuvanói száműzetésből hazatért, sokat szenvedett keresztény lányok alapították Nagaszakiban 1874- ben — igazi kongregációvá lettek! Ez már az akkori nagaszaki érsek (a mostani japán bíboros), Szatowaki müve volt. Március 25. volt a nagy nap: az egyházjog előírásai szerint igazi szerzetesközösséggé, kongre­gációvá lettek, ,,0-cuge no Maria súdókaf : Az Angyali Üdvözlet Kong­regációja, Annunciációs Mária”. Ezt az új nevet választották maguk­nak. A régi eszme megmaradt változatlanul, csak a nevet tették jobb csengésűvé a mai ember fülének. S szerzetesruhát vettek magukra! Épp akkor történt ez a külö­nös változás, amikor sok más női szerzetesrend az ,,,,aggiornamento” jelszavát hangoztatva kezdett nagyobb szabadságot adni tagjainak,és Béky Gellért FÉNYES SZIGETEK (II) levetette az évszázadokon át féltve őrzött szerzetesi habitust! S lám, ez az új japán kongregáció meg fokozatosan, céltudatosan haladva az egyre nagyobb egység felé, egyetlen nagy szerzetesközösségbe forraszt­ja össze az eddig csak lazán összefüggő, önálló csoportokat. S az eddi­gi fejlődés, az elért egység jelképeként, annak betetőzéseként szerze­tesruhát ölt magára! Nem volt könnyű vállalkozás az, amibe kezdtek. Az eddigi sza­bad élet, a kötetlen keretek, az egyes csoportok félszázados, sőt majd' egy évszázados hagyományai nem kedveztek valami túlságosan az egy­ségesítés tervének. Főleg az idősebb tagok közül voltak többen is az egyesülés ellen. Mind a fogadalmakban, (mert a fogadalmakat is fel­vették a szabályok közé), mind a szerzetesi ruhában eddigi szabadsá­gukat, a néphez való közelségüket akadályozó veszélyt szimatoltak. S mégis megtörtént a csoda. A női kongregációknál már megszokott, elég gyakori civakodás- sal, kisebb csoportokra való szétdarabolódással ellentétben lassan, de

Next

/
Thumbnails
Contents