A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-02-01 / 2. szám

64

Az országjáró misszióból 1936-ban Márton Áron a kolozsvári belvárosi plébánia élére került. Nem sokkal később történt, hogy a betegeskedő Majláth püspök mellé utódlási joggal Vorbruchner Adolf nagyszebeni apátplébánost nevezte ki a pápa püspökhelyettessé. Az új püspökhelyettes azonban hirtelen meghalt, s XI. Pius pápa ekkor Márton Áront nevezte ki az egyházmegye apostoli kormányzójává, majd Majláth halála után, 1938 decemberében püspökké.

A püspökszentelés 1939. február 24-én történt. A templomban, az első padsorban, az egyházi és világi előkelőségek között, öreg egyszerű falusi házaspár ült. Az asszony fekete fejkendőben, a férfi csizmában, fehér székely harisnyában, fekete zekében. Fiukat fiatalon, 42 éves korában szentelték püspökké. Első püspöki áldását szüleire adta, miután előbb kezelt csókolt nekik. Szentelésétől kezdve minden erdélyi magyar — felekezeti különbség nélkül — első emberének és vezetőjének fogadta el.

Ahogy egy nép hivatott vezérére talál, abban mindig van valami megmagyarázhatatlan elem. A középkorban karizmának hívták, ma jobb szóhasználat hiányában elhivatottságnak nevezik. A püspök megjelenése, magatartása és életútja közelebb visznek a rejtélyhez, de a titkot nem magyarázzák meg.

Újkori erdélyi történelmünk viharában szilárdan állt egy törékeny testű férfi, egyedül, mint a püspöki címerébe választott magányos fenyő, s mindig kimondta azt, amit elnyomott népének nem volt szabad kimondania.

„Istenem — így kiált fel életrajzírója, Szalay Jeromos —, mi mindent tudott volna alkotni ez az alkotásra termett férfi egy békés korszakban, megfontolt határozottságával, diplomáciai érzékével, annak a határtalan bizalomnak birtokában, amelyet a magyarság minden rétegéből kiváltott. Sorjában vettek el tőle mindent: iskoláit, egyházának alkotmányát, végül saját szabadságát is...”

Békés korszakról azonban szó sem lehetett. Kitört a második világháború, s lángtengerével körülkerítette Magyarországot. Közben a „bécsi döntés” Erdély északi részét visszacsatolta hazánkhoz. Az új határ két részre osztotta az egyházmegyét. Márton Áron híveinek töredékével Gyulafehérváron maradt, s Észak-Erdélybe csak egyházi feladatainak elvégzésére járt át. A magyar közélettől mint román állampolgárnak távol kellett tartania magát.