A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
525 Az 1930-as évek elején ismertem meg Atyám (P. Csávossy) révén az ún. „irgalmas szeretet" áhítatot, ami egy francia Vizitációbói eredt, és amelynek a fohásza ragadott meg leginkább, aminek lényege: felajánlani Jézust az Atyának minden egyes szándékára és az összes teremtmények nevében. Sokszor végeztem ezt az aktust, de ez csak ima volt akkor. És később is, éveken, évtizedeken át a legtökéletesebb imának tartottam (és sokat gyakoroltam) felajánlani Jézust az egész világért. Ahogy a lelki anyaság gondolata és mélységes titka fejlődött, mélyült és tökéletesedett bennem, úgy nyert ez is állandóan intenzitásban. így alakult ki bennem az a talán gyerekesnek látszó (de nekem oly sokat adó és mondó) szeretet a földgömb iránt. Mikor ennek egyszer kissé hangot adtam (úgy tizenöt éve), kaptam B. E.-től /Bezerédj Erzsébettől, Margit anya első társainak egyike/ a glóbuszt, ami mindig íróasztalomon volt, és amit (imazsámolyom térdeplőjén ülve) szívemre ölelve sok benső elmél- kedési órát éltem át. Aztán kaptam H.-tól (mert ezt nagyon kívántam és neki mondtam) egy pici kis „földgömböt", amit azóta (1946?) állandóan a szívem fölött hordtam, szimbolizálva az egész világot. Volt még egy kis glóbuszom, ami É.-é volt diákkorában, az éppen belefért az összekulcsolt két kezembe, ezzel szoktam igen sokszor imádkozni, áldozni. Utóbbi kettőt elvették tőlem 1951. május 7-én. /Letartóztatásakor./ Akkor is a szívem fölött, ill. a zsebemben voltak. Az első úgy látszott, hogy elkeveredett, később egy pincéből előkerült. Közben kaptam Atyámtól egy sokkal nagyobbat. Azt sokszor meg szoktam csókolni. Mi Jézussal tudjuk, hogy az mit jelent. — És van a szívem fölött is egy pici... Hogy milyen vágyam volt ,,elérni mindenkit", ,ya pogány milliókat", erről tanúskodik kis írásom 1950. november végéről (Parányi Mária). A börtönben is élet volt ez bennem és erő, habár többnyire szárazon (érthető, hisz ez a Kálvária volt). Ahogy hazajövetelem után élt bennem, arról írtam ebbe a füzetbe 1957. május 19-én. Mindez ima volt gyermekeimért, a világért. Tavaly aug. 15-én a pannonhalmi Boldogasszony kápolnájában valami új elem jött hozzá. Egy kegyelmi sugár ért. Csak egy pillanat volt. De mindjárt határkőnek éreztem az életemben. Az imából élet lett. Eddig imádkoztam az egész világért. Mostantól kezdve ez nem elég, hanem élni kell az egész világ nevében s az egész világ, sőt a mindenség szívével kell szeretnem Istent. — Hogy ez a kegyelem hogyan hatott rám, arról írtam 1957. aug. 15-én és 16-án. Mély nyomokat hagyott bennem, szemem előtt állt egész évben, de nem járta át lelki képességeimet, ideál volt, de nem lett igazi élet. - Lehet, hogy az én hibámból. És most mi történt? Azt hiszem, csak az, hogy a jó Isten folytatta a megkezdett munkáját a lel kernen. Tavaly előkészítés, bevezetés volt. Most bizonyos beteljesedés. Fény járta át az értelmemet, meleg könnyeket hullató szeretet az akaratomat. Az elméletből élet lett, az élet melegével. Olyan, mint az érni kezdő gyümölcs — már nem az a zöld, bizonytalan eredményt ígérő, hanem az érni kezdő gyümölcs — benne érzem a beérés
