A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
485 beteljesedésbe viszi. — Mivel indokolja meg a Király azt, hogy éppen ezek a személyek részesednek a királyságban? Nem azzal, hogy őt megismerték, elismerték, szerették. Az elmúlt két vasárnapon hallott allegóriák szerint a keresztényeknek Krisztusra várniok és virraszta- niok kell, mert Krisztus bármikor megjöhet. A mai evangélium szerint minden ember, aki több emberségre törekszik, anélkül, hogy tudná, Isten országára készül. Az az ember, aki a többiek testvérévé válik, a messiási országot teljesíti be, mert munkája Istentől, Krisztustól van. Az evangéliumi elbeszélés a gyakorlati felebaráti szeretetnek olyan gyakorlatait sorolja fel, amelyeket Jézus korában időszerűnek és a messiási kor előjelének tartottak. Ezeket ma katekizmusaink az irgalmasság testi cselekedetei néven tartják számon. Ehhez a témához egyelőre csupán még annyit jegyzünk meg, hogy ezek a karitatív munkák a világ társadalmi állapotával együtt módosulnak; ma úgy kell az evangélium szándékának megfelelően megfogalmaznunk és megvalósítanunk őket, hogy a társadalmi igazságosság időszerű követelményei a karitatív gyakorlatokkal egyenrangú, hangsúlyozott helyet kapjanak. Isten országára — ha magyar viszonyokra konkrétan alkalmazzuk — ma azok méltók, akik a kollektív munkában (tehát másokkal együtt mindenkiért) vállalt felelősségüket becsülettel viselik, akik társbérlőjükhöz lojálisak és jólelkűek, akik a fejlődésnek indult emberi életet védik és szeretettel várják, akik az özvegyeket, a nagy számban lévő elhagyottakat gyámolítják, és így tovább. (c) „Erre az igazak így válaszolnak majd: Uram, mikor láttunk éhesnek, és tápláltunk téged? mikor láttunk szomjasnak, és adtunk neked inni? mikor mikor láttunk vándornak, és fogadtunk be téged? mikor láttunk betegen vagy börtönben, és kerestünk föl téged? A Király ezt feleli majd nekik: Bizony mondom nektek: Amikor jót tettetek e legkisebb testvéreim közül csak eggyel is, azt velem tettétek.” A Király a felebaráti szeretet gyakorlását önmagára vonatkoztatta: „Én voltam éhes, és nekem adtatok ennem.” Ez a beállítás meglepetést kelt az Isten-ország örököseiben, és csodálkozó, hitetlenkedő kérdést vált ki. Az örök élet Királya azonban elvi kijelentéssel is megerősíti az irgalmasság testi cselekedeteivel konkrétan megfogalmazott tanítását. Meglepetésünk nem múlik el azzal, hogy az Úr Jézus mondanivalójába megpróbálunk mélyebben behatolni. Ha tehát most megkísérlünk valami magyarázatot, azzal nem oldjuk fel a misztériumot. — Gondoljunk először arra az életszerű tapasztalatra, amelyben az első tanítványok szűk körének része volt: életközösség, teljes szolidaritásvállalás, barátság és kölcsönös szeretet, beletanulás Jézus eszmevilágába és küldetésébe. Jézus, a Mester, ebben a kis közösségben élte és tanította legelőször, hogy „amikor jót tesztek e legkisebb
