A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-11-01 / 11. szám

486

testvéreim közül csak eggyel is, azt velem teszitek.” Gondoljunk aztán a krisztológiának legérettebb nagy tételeire: az Istenember misztériumára és ehhez kapcsolva az örök életnek arra az alapvető szempontjára, hogy Krisztus az örökkévalóságban minden egyes emberi személynek és az egész megdicsőült teremtésnek élményszerű énjévé teljesedik. A földön járó Istenfiának kevés számú tanítvánnyal vállalt életközössége és a megdicsőült Krisztusnak a megdicsőült Egyházzal misztikus személlyé azonosuló élményszerű teljessége között egyenes vonal húzódik, és a mi erkölcsös életünk, a mi igazságosságunk és emberszeretetünk ezen a vonalon helyezkedik el. Amikor másokhoz jók vagyunk, akkor hitünk élményünkké teszi a kiindulópontot is, Jézus evilági baráti közösségét tanítványaival, meg a célbaérkezést is, az esz- chatologikus Krisztus-országot. Ilyen értelemben próbáljuk tehát Jézus meglepőnek tűnő tanítását asszimilálni.

(d) Amit a világítélet Királya és Pásztora elmondott a juhoknak, negatív előjellel ugyanaz a mondanivalója van a balján állókhoz is: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült! Mert éheztem, de ennem nem adtatok; szomjaztam, de innom nem adtatok; vándor voltam, de be nem fogadtatok; ruhátlan voltam, de fel nem ruháztatok; beteg voltam, börtönben voltam, de felém se néztetek.” Egy apró különbségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Isten országa a világ megalkotása óta az igaz embereknek készül; az örök tűzről viszont azt mondja az evangélium, hogy az ördögnek és angyalainak készült. Ezt a különbséget nyilván nem kell túlságosan hangsúlyoznunk; de mégis valami különös melegséggel kifejeződik benne Istenünk emberszeretete.

(e) „Akkor majd azok is így válaszolnak: Uram, mikor láttunk téged éhesen vagy szomjasan, vándorként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönbe zárva, és nem szolgáltunk neked? Akkor majd megfelel nekik és ezt mondja: Amikor nem tettétek meg akár csak egynek is e legkisebbek közül, nekem sem tettétek meg.” A gonoszok tehát éppen úgy meglepődnek, mint a jók. És a Bíró ugyanazzal a meglepő és szinte kihívásnak tűnő újdonsággal válaszol, mint a jóknak. A végítélet bírája azokat is megítéli, akik formálisan nem lázadtak Krisztus ellen, hiszen talán nem is ismerték; de testvéreikkel szemben embertelenek voltak. Embertestvér nem csupán az, aki velünk azonos fajhoz, néphez, valláshoz tartozik, hanem mindenki. Az embertestvéreket persze bizonyos koncentrikus körökbe lehet csoportosítani: legközelebb állnak a hozzátartozók; azután a személyes barátok és ismerősök; továbbá a honfitársak, felekezetbeliek; azután a távolálló és ismeretlen emberek mérhetetlen tömege; és végül azok, akik ellenséges, gyűlölködő magatartást tanúsítanak, és akikkel szemben mi is