A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-11-01 / 11. szám
484 sekre épül, eléggé a háttérben hagyjuk; a kezünkben lévő végleges szöveget vizsgáljuk, ahogy van, belső összefüggései szerint. B) (a) „Mikor eljön dicsőségben az Emberfia, és vele mind az angyalok, helyet foglal majd dicsőséges trónján, összegyülekeznek előtte az összes nemzetek, ő pedig elválasztja őket egymástól, mint ahogy a pásztor elkülöníti a juhokat a kosoktól; a juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.” A szentmise Ezekiel próféta könyvéből vett első olvasmánya ízelítőt ad a palesztinai pásztoréletből és a pásztorélet képének teológiai jelentéséből, amely az evangéliumi szakasz első részének alaprétegét szolgáltatja. Ezekjeinél így szól az Úristen: „Ti vagytok az én juhaim; juhok, kosok, bakok közt én magam tartok majd ítéletet.” Isten tehát az ő választott népének az ítélőbírá- ja. Jézus Krisztus, akit Atyja a mindenség megváltójává tett, és — miután életét utolsó csepp véréig értünk áldozta — felvett a dicsőségbe, megkapja Atyjától a világot megítélő Bíró feladatát is. Nemcsak a választott nép megítéléséről van már szó, hanem minden népről, az egész világmindenségről. És az ítéletnek nem is az lesz a végső kimenetele, hogy a választott nép tagjai bevonulnak az Isten országába, a többi nemzetek pedig kívül rekednek; az etnikai, a történelmi, szociális hovatartozás semmit sem számít; a Bíró egyedül arra lesz tekintettel, hogy egyéni magatartásával, erkölcsös becsületességével ki mit érdemelt; aszerint kerül a kosok vagy a juhok csoportjába. Ezt nemcsak a Krisztus korabeli zsidóknak kellett a lelkére kötni, hanem a mai jámbor keresztényeknek is. — Érdekes megfigyelnünk, hogy az apokaliptikus allegóriában mennyire egybefolyik, egymást kiegészíti a két kép: a dicsőséges trónján ülő Emberfia, meg a nyáját szétválogató Pásztor. Ezt az összetett képet nehéz elképzelnünk, de nem is kell, mert inkább gondolati vagy szerkesztési konstrukció, mint igazi látomás. (b) „Akkor a Király így szól majd a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokotokba a világ megalkotása óta nektek készített országot! Mert éheztem,és ennem adtatok; szomjaztam, és innom adtatok; vándor voltam, és befogadtatok; ruhátlan voltam,és felruháztatok; beteg voltam,és meglátogattatok; börtönben sínylődtem, és felkerestetek.” Az apokaliptikus kép változik: aki eddig Emberfia és Pásztor volt, most Király lesz. A Király nem kezd hosz- szadalmas bírósági tárgyalásba, hanem rögtön végítéletet hirdet, és azt egyszerűen megindokolja. Az ítélet első része abban áll, hogy megnyitja országa kapuit, és behívja a jobbján állókat, az áldottakat, a jókat. Az ország elsősorban nem helyet jelent, hanem királyságot, királyi uralmat, tehát az ember egész lényét meghatározó egzisztenciális kapcsolatot Istennel. Ez a királyság egy isteni terv, isteni mű; kezdettől fogva folytonosan valósul, és az embert, a világmindenséget végső
