A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-10-01 / 10. szám
469 annyira, mint Latin-Amerikában. Sok munkáspap azonosítja magát munkatársainak számos megérzésével, meglátásával; számukra ebben a szolidaritásban van az alapja a hitből fakadó helyzetértékeléseknek. Szerintük a marxista munkások megélt magatartásai messze esnek az elméleti marxizmustól. P. Arrupe megjegyzi, hogy ezekben az észrevételekben, akármennyire találóak, sok probléma rejlik; ezekre komolyan kell reflektálnunk. A marxista elemzésből számos olyan módszertani szempont ered, amelyeket elfogadhatunk, ha nem tekintjük kizárólagosnak (5. pont); „például: figyelemmel kell lenni a gazdasági tényezőkre, a tulajdon felépítettségére, azokra a gazdasági érdekekre, amelyek az egyes csoportosulásokat mozgatják; legyünk érzékenyek a kizsákmányolásra, amelynek egész osztályok esnek áldozatul; vegyük figyelembe, hogy mekkora helyet foglal el a történelemben (legalábbis számos társadalom történetében) az osztályharc; figyeljünk fel az ideológiákra, amelyek esetleg érdekeket, sőt igazságtalanságokat álcáznak." Gyakorlatilag a marxista elemzés elfogadása többnyire nem csupán egy módszer, egy megközelítés elfogadása; hanem a priori (gyanútlan) elfogadása annak a magyarázatnak is, amelyet Marx kora társadalmáról adott, és annak alkalmazása saját korunkra. Előfordul, hogy a marxista elemzést olyan magától értetődő magyarázatnak veszik, amely nem szorul igazolásra, hanem legfeljebb megvilágításra; sőt összekeverik a szegényekért való evangéliumi kiállással. Következésképpen kényesen vigyáznunk kell a társadalmat magyarázó feltételezések tárgyilagos, pontos igazolására. Ezek után érkezünk el a központi kérdéshez (7. pont): „elfogadhatjuk-e azoknak a magyarázatoknak összességét, amelyek a marxista elemzést alkotják, anélkül, hogy magunkévá tennénk a marxista bölcseletet, ideológiát, politikát?" Néhány fontosabb pontot veszünk szemügyre. Olyan keresztények, akik rokonszenveznek a marxista elemzéssel, azt vallják, hogy ez, ha nem foglalja is magában a dialektikus materializmust, és még kevésbé az ateizmust, elválaszthatatlan a történelmi materializmustól, vagy egyenesen azonos vele. Minden társadalmi tényezőt (politikát, kultúrát, vallást) állítólag a gazdasági tényezők határoznak meg, sokak szerint megszorító értelemben: a politikának, kultúrának, vallásnak nincs saját létalkata, ezek csupán a gazdasági kapcsolatok függvényei. Ez a felfogás azonban nyilvánvalóan sérelmes a keresztény hitre, a keresztény ember- és erkölcsfogalomra. Igaz, hogy a társadalmi valóság magyarázatában a gazdasági tényezőkT
