A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-01 / 9. szám
429 Mezei Margaréta Mester Margit Mária élete Utolsó börtönben töltött karácsonya ünneplésére készülve ezeket írta szeretteinek: 1955. december 11. Évről évre ez a Gaudete vasárnap hozza meg nekem azt az édes örömet, hogy nektek írhatok, és elküld hetem hozzátok a karácsonyfa alá szívem nagy szeretetét. Immár az ötödik - de az utolsó -, amita börtön falai között s tőletek távol töltök. Drágáim, lélekben veletek leszek, közietek s az egész családdal, itt is, ott is — s mindegyikkel kü- lön-külön. Legyen szép, békés, boldog karácsonyotok, kárpótoljon benneteket mindazért, amitől az élet megfosztani látszott, az egymás iránti nagy és mély szeretet. Ó, a szeretet! Az egyetlen és legfőbb érték a földön. A legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk. Az egyedülálló valami, amit nem kell abbahagyni soha. Én is ezt a meghatványozott szeretetemet küldöm el nektek karácsonyi ajándékul, s kérlek, higgyétek el, hogy ha mindig nagyon-nagyon szerettelek benneteket, akkor ez a szeretet az 5 év alatt egész új szállal kapcsolt hozzátok, mindegyikhez külön-külön. Gondoljatok rám vidáman, örömmel, hálatelt szívvel. Ugyanebben a levélben néhány sort unokahúgának szentelt: Édes kicsikém, szereted-e a földrajzot? Nekem a globus annyira a szívemhez nőtt valami volt. Lélekben állandóan járom most is a világot, de főleg ennek a drága kis hazámnak minden zegzugát. Te vajon melyik várost vagy falut szereted a legjobban? jó, hogy lélekben is lehet utazgatni. . .Nemsokára öt éve, hogy elkerültem az élők világából az „élő halottak sírjába", de hogy a halálnak ez a neme mit jelentett nekem gyötrelemben és boldogságban, a mindentől való megfosztottságban, s a mindent bírásban, rabságban és szabadságban, életben és halálban, azt csak a jó Isten tudja. Decembertől áprilisig súlyos beteg volt. Az elzártság, a hiányos táplálkozás, a vitaminhiány, túlhajtott munka, levegőtlenség megtette a hatását. Ha életkorára gondolunk — 49. évében volt —, egyéb fizikai változásokat is feltételezhetünk. Állapota néhány hétig olyan válságosra fordult, hogy már halálára is gondoltak. Hozzátartozói mástól tudták meg a rossz hírt, elkövettek minden lehetségest érte, de ez nem sokat segített. Margit Mária anya hálával csókolta meg a újabb szenvedést, és békében készült végső életáldozatára. Mégsem így történt. Április vége felé valamelyest összeszedte magát, értesítette családját szabadulása napjáról, kérte tőlük a legszükségesebb ruhadarabokat, de nyíltan megírta: nem biztos, hogy a maga lábán mehet ki a kapu elé. Ne ijedjenek meg. 1956. április 13. Lényegesen jobban vagyok, két nap óta a körleten.. .Nembiztos, hogy gyalog ki tudok menni, de lehet.. .A boldog viszontlátásig M.
