A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

40

A telep a város közepétől autóval tíz perc alatt közelíthető meg. Fű, fa, mező, patak teszik kellemessé a környezetet. A falu bejáratánál fordul a városba levivő autóbusz; ott lesznek - egyetlen nagy épületben - az áruházak és üzletek, orvosi rendelők és egyéb irodák; mellette a vendéglő, a klub és a szórakozóhelyek, szemben a felekezetközi kápolna.

A telep lakói egy nap híján 21 évre veszik bérbe lakásukat. A teljes bér egyötöde a foglaló, a többit a beköltözés előtt 15 nappal kell befizetniök. Ha visszalépnek, a foglalót elvesztik. A bérletet vagy annak hátralevő részét a bérlő átadhatja más nyugdíjas személynek, de az új bérlőnek az egy nap híján 21 éves bérlet hiányzó részét a telep igazgatóságától meg kell vennie. A fenntartási költségek havonta kb. 100—120 dollárt tesznek ki, az alapbérlet kisebb vagy nagyobb aránya szerint. A fűtést és a hűtést központilag irányított, de egyénileg beállított és egyénileg fizetendő elektromos berendezés biztosítja.

Ontario tartomány törvényei nem engedik meg, hogy a bérlet 21 évnél tovább terjedjen. De ha egy bérlő 21 évnél tovább lakott lakásában, a telep vezetősége vállalja, hogy a hatóságokkal elintézi, hogy a lakásbérletet az illető számára élete végéig 1 dollár bérlési díjért meghosszabbítsák. (Bővebb felvilágosításért a következő címre írhatunk: St. Elizabeth Village, 303 John St. S„ Hamilton, Ont., L8N2E1.)

Erzsébet nővér szerényen, de büszke öntudattal vallja, hogy nincs még egy bérlési módszer, amely ennyi előnyt tudna biztosítani ilyen kedvező feltételek mellett. Munkáját ő is, a mérnök is ingyen adja; a házhely árát megtakarítja a bérlőnek, és ő se veszít vele - csak felhasználja a területet - az adományozó szándékainak megfelelő módon. Egyszerre tesz jót az otthon ápoltjaival és a telep nyugdíjasaival. Szenterzsébetfalva az ő gazdasági érzéke és kockázatot vállaló merészsége nélkül sohase jött volna létre. n n

Még kisfiú voltam, akkor hallottam, hogy leesett a harmadik emeletről.

Ügy történt ez, hogy mint húszéves egyetemi hallgató a húsvéti ünnepek előtt meglátogatta rokonait, akik a pesti Duna-part egyik régi bérpalotájában laktak. Unokahúgai kikísérték a lépcsőházba. Ő a harmadik emelet legfelső lépcsőfokán állt. A lépcsők, melyek már egy évszázada bomladoztak, épp abban a pillanatban érkeztek el ellenállóképességük végső határáig, s zuhanni kezdtek lefelé. Egyik leány a pihenőszigetről kezét nyújtotta neki. Ő nem fogadta el. Az összedőlt lépcsőzettel emeletről emeletre bukdácsolt, s pár pillanat múlva eszméletlenül esett egy földalatti kamrába, egy szekrény tetejére, a befőttes üvegek közé.

Mi gyermekek borzongva hallgattuk ezt a történetet. Talán nem is hisz- szük el, ha nem mutatják meg nekünk azt a márványgöröngyöt, mely esése közben kabátja zsebébe hullott, meg azt a kékselyem La-Valliére-nyakkendőt, mely még érdes volt megfeketedett vérétől. Életét annak köszönhette, hogy az önKosz to lányi Dezső