A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
286 mindenkit, vidámak legyetek és énekeljetek. Én is Édesanyánk szép énekével kezdem a napot, s párjával fejezem be. (A Magnificattal kezdi, a Te Deummal fejezi be a napot.) Békében és boldogan. Aztán oly sok szép dal született meg bennem, sohasem sejtett melódiák. (Lelki értelemben érti: Istent dicsérő himnusz az élete a börtönben is.) A börtön fizikailag könnyebb, mint gondoltam volna. Ez a része össze sem mérhető a morális súllyal, aminél csak a békém és a boldogságom mélyebb és nagyobb. Sokat imádkozom mindnyájatokért. Villanygépemen száz- és százmillió öltést varrók naponta értetek. Áldjon meg titeket az én Istenem, akiért bármi formában élni-halnikész vagyok, és Aki nekem a boldogsághoz a börtönben is elég. A varrodában meghatározták, hogy naponta mennyi munkát kell elvégezni. Aki ezt a normát túlteljesítette, soron kívüli jutalomlevelet írhatott, vagy jutalomcsomagot kaphatott. Margit anya másnap írt kis leveléből szintén bátorság és lelkierő árad. Kalocsa, 1952. júl. 21. Nem kell, hogy sajnáljatok. Engem nem érdemes. Tán exotikus virág vagyok, de az én boldogságom a börtönben s a hit sötétségében csak nő. Nem tőlem van. Tudod, mindig a lényegre voltam beállítva, ez most nagy segítség nekem. S hogy az ember igazi élete belül van, s független a külső esetlegességektől, sőt akadályok eszközzé válnak, s az ember mindig békés, boldog lehet, mert a lényeg megvan. Amikor hűvösödni kezdett az idő, engedélyt kapott, hogy meleg ruhát és pulóvert kérjen családtagjaitól. Megtette, a következő megjegyzéssel: De nem szeretnélek benneteket anyagilag nagyon terhelni. Ha nem lehet, az sem tragédia. A vacogást is fel tudom használni. Társai derűsnek, kiegyensúlyozottnak látták mindig. Senki sem sejtette, milyen küzdelmet kell vívnia ebben a vigasztalan állapotban. Két levélrészlet sejtet meg valamit ebből a heroikus harcból: 1952. szept. 23. Magamról azt írhatom, hogy jól vagyok, a börtönt aránylag jól bírom eddig. Dolgozunk, s ez valóban igen jó, hamar megy az idő. 17. hónapban vagyok. De ne kérdezd, hány van még hátra! ... A lelkiek teljes hiánya a legnehezebb, elképzelhetetlen k if osztottság. De még ez sem a lényeg. Van olyan patika, ahol mindenre van orvosság. S van más táplálékom is: Annak akarata, akit mindenekfölőtt szeretek. Számomra most kemény, súlyos fekete kenyér. De így jó. Az az édessége, hogy nincs édessége ... A Kálváriára meredek az út, s annak sziklás, kopár csúcsán egy új világ tárul az ember elé, amelynek szépségei és örömei, gyötrelmes gyönyörei egy más régióba tartoznak. Valóban, a legfőbb vigasztalás, hogy nincs vigaszom, a legtisztább öröm, hogy nincs örömem, a legnagyobb gazdagság a teljes k if osztottság, a csupasz kereszt. De mi és ki szakít el engem Krisztus szeretetétől? És Ő nekem elég!
