A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

27

és olvasásra jelentkezett. Izajás könyvét adták neki. Kinyitotta a könyvet, és éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva:

,Az Úr Lelke rajtam:

Ő kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.

Ő küldött engem, hogy megyógyítsam a megtört szívűeket, Szabadulást hirdessek a raboknak.

És a vakoknak megvilágosodást.

Hogy szabadulást vigyek az elnyomottaknak.

Hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.' " (Lk 4,16-19.);

Ez volt Jézus programbeszédje. Csodálatosan tudott tanítani. Az emberek naphosszat elhallgatták. Üzenete örömhír: Ne nyugtalankodjunk, mert a meny- nyei Atya szeret, gondunkat viseli, halálunk után pedig hazavár az örök életre, ahol vele boldogok leszünk. (Jn 6,39.) Hasonlataiban a repülő madár, a liliom szépsége, a szélzúgás, a kenyeret dagasztó asszony szerepelnek. Mind a természetből vett képek, amelyeket a nép megértett.

De az emberek nemcsak azért jöttek Jézushoz, hogy hallgassák. Jézus meggyógyította betegeiket, gyorsan, eredményesen, kezelés és gyógyszer nélkül — mindezt ingyen tette. Csodálatos hatalma volt. Akit tisztátalan lelkek gyötörtek, azt megszabadította. Ha a nép megéhezett, mert egész nap hallgatta, akkor enni adott nekik. „Jézus körüljárt, és mindenkivel jót tett."

Családja nem volt — ő mindenkit jött szolgálni. Lakása sem volt — az Emberfiának nincsen, ahová lehajtsa a fejét. Volt egy kis csoport tanítványa, akiket évekig szóval és példával oktatott, de akik haláláig sem értették. Magányos ember volt. Igazi barátja egy sem akadt. Éjszaka és kora hajnalban szeretett elvonulni valami magányos helyre, főleg a hegyre, ahol elmélyedve imádkozott.

De a Názáreti Jézus nem volt mindig szelíd! Tudott kemény is lenni! Nagy riadalmat keltett, amikor kikergette az árusokat a jeruzsálemi templom udvarából. Az Isten házának őszinte szeretete keltett fel benne olyan haragot, hogy korbácsot ragadott. A farizeusok kétszínűségét, külsőséges látszatvallásosságát, önmegelégedettségét nyilvánosan ostorozta: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók!" A nép hivatalos vezetői vérig sértődtek. Helyzete akkor vált kritikussá, amikor egyre többet emlegette, hogy az Isten az ő Atyja. Hogyan? Hát ez nem Józsefnek, az ácsnak a fia? Jól ismerjük a családját, hiszen mi is a falujából valók vagyunk! A zsidók fülében Jézus állítása káromlásnak hangzott. Hallgatói közül sokan remélték, hogy hatalmát, az emberekre gyakorolt hatását arra fogja felhasználni, hogy a római megszálló hatalmat kiűzi, és felszabadítja Izraelt. Hiszen mindenkinek ez volt a vágya! A közhangulat olyan volt, hogy minden pillanatban forradalomtól lehetett tartani. Ezért a főtanács kimondta az ítéletet: ,úobb, hogy egy ember haljon meg a népért, mint hogy az egész nép elvesszen." Ezért Jézust halálra ítélték, és keresztre feszítették. Pályája emberi szemmel tekintve teljes kudarc volt. De kudarc volt-e valóban?

A zsidóság politikai felszabadítást remélt a Messiástól. De Jézus nem ezért jött. Ő nem akart földi dicsőséget. Amikor királlyá akarták koronázni, eltűnt közülük. A halált és a szenvedést viszont szabadon elfogadta. Krisztus azért vállalta a szenvedést, hogy kiengeszteljen bennünket az Atyával, akit a BÚN megbántott

T