A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-06-01 / 6. szám

252 tol mondása (Rám 5,20): Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túl­áradt a kegyelem. (VI. Pál pápa hitvallása.)/ IŐ értünk, bűnös embere­kért ártatlanul szenvedést vállalt, és magára vette gonoszságunk ter­hét, hogy helyettünk bűnhődjék érte. Ű eltörölte halálával az em­beriség vétkeit, és föltámadásával meghozta nékünk a megigazult lélek életét. (Virágvasárnapi pre- fáció.)/ IŐ lerótta helyettünk az örök Atyának mindazt, amivel Ádám tartozott, és az ősbűn zá­logát kiváltotta szent vérének árán. (Húsvéti örömének.)/ /0 egymaga vállalta a ha­lált helyettünk, hogy az örök ha­láltól megmentsen minket; sőt egymaga irgalomból azért halt meg ér­tünk, hogy mindnyájan örökké éljünk. (II. halotti prefáció.)/ /Mi Urunk, Szentséges Atyánk, mindenható örök Isten: Te úgy akartad, hogy az ember üdvösségét a keresztfa hozza meg, hogy ahon­nan a halál származott, onnan támadjon az élet, és a bűn fáján győz­tes Sátánt a kereszt fáján győzze le Urunk Jézus Krisztus. (Prefáció a Szent Keresztről.)/ /Fiadnak üdvösségszerző szenvedése által az egész világ megé­rezte, hogy hódolnia kell felséged előtt: hiszen a kereszt kimondhatat­lan hatóerejéből ragyog elénk, hogy a világ felett ítélet folyik, és a Ke- resztrefeszített hatalma árad szét. (I. prefáció az Úr szenvedéséről.)/ /Odaadta érettünk testét, a régi szertartások helyett keresztha­lála lett a tökéletes áldozat; és üdvösségünkért felajánlva magát né­ked, ő lett egy személyben a pap, az oltár és az áldozati Bárány. (V. húsvéti prefáció.)/ Jézus Királysága és Szíve /Te egyszülött Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust, ünnepi örömben örök Főpappá és a mindenség Királyává kented, hogy szep­lőtelen és békességszerző áldozatként a kereszt oltárán felajánlja ön­magát, és véghezvigye az emberek megváltásának szent művét; és, minden teremtményt hatalmába véve, az örök és egyetemes királysá-

Next

/
Thumbnails
Contents