A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-01 / 5. szám
232 ni, olyan szorosan álltunk. Mégsem éreztem fáradtságot, pedig közben meg sem ebédeltem. Hogyan lehetne leírni azt a pillanatot, a zsúfolt bazilikában, amikor közvetlenül előttem egy felső-voltai kis fekete apáca, jobbra egy félig már vak, idős római varrónő, balra egy angliai úr, mögöttem amerikaiak, azontúl flamandok, kissé előbbre egy osztálynyi umbriai gimnazista tanáraikkal, arrébb fiatal apa nyakában hároméves kisfiával — mind-mind együtt énekeltük a gregorián Credót: „... et unam, sanctam, catholicam, et apostol icam Ecclesiam ..." Szinte tapintható vá vált az egyetemes Egyház! Többszínnyomású füzeteket osztottak szét köztünk, amelyekből pontosan követni lehetett a liturgiát. Jól olvashatóan kiemelve az áldozatot bemutató pap (a pápa), a szerpap és a felolvasók, valamint a válaszoló nép szövegei. A mise énekelhető részeit le is kottáztákgregorián jelekkel (Credo stb.). Nem tudom, hogy hányán tudtuk olvasni a négyvonalas kottán a szögletes hangjegyeket; de úgy tűnt, hogy hirtelen mindenki kottaismerővé vált, kapásból „blattolt". Tömören zengett a hitvallás; a soknyelvű közösségnek mintha egy torka lett volna. A szerpap öreges tenorja és a felolvasók színtelen fisztula- hangja közül a szentatya gordonkatónusú baritonja úgy emelkedett ki, mint testalkata a környezetéből. Szt. László király jellemzése jutott eszembe: „fejjel magasb mindeniknéí" Homűiájában arra emlékezett, hogy másfél évtizede már kon- celebrált ennél az oltárnál: a zsinat végén VI. Pál meghívta a zsinati atyákat ide a Santa Maria Maggiore bazilikába, hogy a Salus Populi Romani kegy kép előtt adjanak közösen hálát a nagy mű befejezésekor az Egyház Anyjának. Ezt a kifejezést VI. Pál akkor használta először hivatalosan. Ö pedig most induló egyetemes szolgálatát teljes bizalommal az Egyház Anyjának kegyelmébe ajánlja. Az Úrfelmutatás! Az átváltozáskor megindultan, belső remegéssel emeltem fel az apró termetű néger nővérkét, hogy ő is lássa ... Lássa ő is II. János Pálnak az Úr testére emelt, elragadtatott tekintetét. Mind láttuk — igen, láttuk! —, hogyan süllyed el körötte minden: az egész világ. Ereztük, hogy megsűrűsödik a levegő. Minden megszűnt. Ketten voltak Jézusával. A pillanat izzásától hirtelen beállt döbbent csöndben hallani lehetett a lélegzetét visszafojtó sokezres tömeg szívdobbanását. — Odakint csapkodva zuhogott az eső. Az autók meg-megiramodó csordája karusszelt járta templom körüli körforgalomban. Az ősi bazilika úgy borult ránk kupoláival — elválasztva, kiemelve közösségünket a
