A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-04-01 / 4. szám

179

ságügy-miniszter, aki azóta a változott körülmények áldozata lett, nem restellte kijelenteni egy a szociális területen működő atyára célozva: „Ha nem tekinteném a páter személyét, azonnal lecsukatnám.” Egy bankember meg rémülten jegyezte meg: „Mi lesz velünk, ha már a papok is ilyeneket hirdetnek?”

Ezért, főt. Atyák és k. Testvérek, ma hatványozottabban szükséges, és ez a mai kor követelménye, hogy legalább most értsük megakor és Isten szavát, mely most már nemcsak a pápák, hanem rendünk egyetemes gyűlései és a legfőbb elöljárónk nyilatkozataiból és intelmeiből hangosan felénk kiált. Értsük meg, hogy az előbbi korszaknak, társadalmi és gazdasági felfogásával együtt, mindenkorra vége van, s azért nem is tér vissza többé soha. De ne is kívánjuk, hogy visszatérjen: mert ha visszatérhetne, akkor nekünk magunknak meg kellene akadályoznunk visszatérését, amint világosabban látók azt már 20 évvel ezelőtt megmondották; ha a kor maga nem csinálná meg a reformokat, akkor nekünk katolikusoknak kellene azokat megcsinálnunk. Sajnos, azt akkor nem tettük meg, és azért lekéstünk.

Miben rejlik, ft. Atyák és k. Testvérek — mert ez a fő kérdés - a volt társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása szükséges voltának alapja és gyökere? A válasz erre a következő: az emberi személynek természettől adott és azért Istentől is akart méltóságában. Az ember Isten hasonlatosságára van teremtve, a kegyelem által pedig Istennek természetfeletti képmása és Krisztus titokzatos Testének tagja. Ez az emberi személynek, mindenkinek, még az utolsó koldusnak is, oly méltóságot ad, hogy iránta igazi tisztelettel kell viseltetnünk. Egészen keresztényiden dolog volt tehát, ha alacsonyabb állásúak, olykor még egyházi személyek részéről is, lenézéssel találkoztak. Minden ember természetéből fakadó lényeges dolgokban egymással egyenlő. Minden embernek elsősorban is egy és ugyanaz az örök célja van. A gazdag és a szegény lelkére tehát egyenlő gondot kell fordítanunk. Különböző társadalmi vagy vagyoni helyzetük nem lehet ok arra, hogy velük többet vagy kevesebbet foglalkozzunk, gyermekeiket nagyobb vagy kisebb gondoskodásban részesítsük. Az a szempont természetesen ezzel nem veszíti el jelentőségét, melyet Szt. Ignác is hangoztatott, hogy különösen azokat iparkodjunk megnyerni, akik jó vagy rossz irányban sokat használhatnak vagy árthatnak befolyásukkal a jó ügynek és az Egyháznak. Mert ez az okosság erénye, a másik pedig személyválogatás. Minden embernek tehát egyenlő joga van elsősorban arra, hogy Krisztus követei leikével foglalkozzanak.

De egyenlő joga van a földi javakhoz is, akár a megélhetésről, akár a művelődésről van szó. Ez nem jelenti azt, hogy a földön teljes egyenlőségnek kell uralkodnia mindenben. Azt sem, hogy bizonyos mérsékelt gazdagság és szegénység is ne legyen képviselve a világon. De mindenesetre jelenti azt, hogy egy ember se legyen a földön, aki nem saját hibájából, hanem a társadalmi rend igazságtalansága miatt kénytelen nyomorogni és megfosztva lenni az emberi kultúra és civilizáció minden áldásától. Ezt pedig maga a túlvilági szempont, a lelkigyakorlatos fundamentum követeli két oknál fogva. Először azért, mert az anyagi jólétnek és az emberhez illő életmódnak bizonyos mértéke erkölcsileg szükséges ahhoz, hogy az ember szabadon és megelégedetten szolgálhassa lelke üdvösségét és előmenetelét. Másodszor azért, mert a felebaráti szeretet követeli, hogy minden

I