A Szív, 1981 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1981-04-01 / 4. szám

180

testvérünknek részt adjunk a közös javakból, melyeket akár a természet maga, akár az emberi tehetség odafektetett az emberiség közös asztalára. Ez a keresztény értelemben vett szabadság, egyenlőség, testvériség.

Ennek megvalósítására azonban a kellő lelkűiét szükséges az emberekben. Ez a lelkűiét nem más, mint hogy minden embert, akárki legyen az, nem mint olykor talán a szerzetekben dívik, cím gyanánt, hanem valóban testvérünknek tekintsünk. De erre szükséges, hogy hogy Krisztus Urunk szavát: „Amit ezeknek cselekedtetek, nekem cseleked tétek”, szó szerint vegyük, és száz százalékosan törekedjünk annak megvalósítására az életben. Ez pedig szükségképp magában hordja a követelményt, hogy mindig azt nézzük, ami másnak, és nem ami nekünk jobb.

II. Az angol közmondás: Charity begins at home — a szeretetnek elsősorban saját családunkban kell érvényesülnie —, megőrzi igazságát ebben a kérdésben is, melyet most tárgyalunk. Szociális érzésű ember kifelé csak az lehet, aki befelé is az. A szociális érzést tehát elsősorban saját szerzetesi családunkban és közvetlen környezetünkben kell megvalósítanunk.

1) A szerzetekben igazi vagyonközösség van. De ez a szent és krisztusi kommunizmus, ft. atyák és k. testvérek, nem jelent rendetlenséget és önkényt a dolgok használatában. Nemcsak a szegénység fogadalma, hanem a szociális testvéri érzés és a közösségre való tekintet is megköveteli, hogy mindenekelőtt Krisztus vagyonát, a szegények vagyonát lássuk a rendelkezésünkre bocsátott dolgokban, s ezért gonddal őrizzük azokat, el ne rontsuk, el ne pazaroljuk, egyenlőképpen osszuk szét, kímélettel használjuk. Nagyobb gonddal és lelkiismeretességgel kell ezt tennünk, mint ha saját vagyonúnkról lenne szó: mert ez Krisztus vagyona, és testvéreink szükségleteit és jólétét szolgálja. Ne tartsunk magunknál könyveket, műszereket, eszközöket és egyebet testvéreink megrövidítésével, kik azokat szintén használni óhajtják. Csak úgy lesz a szerzetesi kommunizmus kevésbé költséges, mint a családok magántulajdona.

2) Legyünk lelkiismeretesek kötelességeink teljesítésében is. Itt minden mulasztás egyúttal vétség a közösség ellen. Szakács, bevásárló, gondnok, takarító, ruhatáros, betegápoló, tanulmányi felügyelő, elöljáró — mindenki az egész közösség érdekeit hordja magával hivatalával.Sőt az is, aki tanul, ha nem teszi meg kötelességét, a közösség kárát okozza, kárát valamiképp az egész Társaságnak, az Egyháznak, az emberiségnek, akiknek javát és érdekeit tudásával egykor elő kell mozdítania.

3) Ide tartozik az egység és az összetartás is, mint a szeretet és az engedelmesség gyümölcse. De ezekről most nem kívánok behatóbban szólni. (...)

4) Egy pár szó növendékeinkről és alkalmazottainkról. (...) általánosságban szólok, egyháziakról és szerzetesekről, férfi és női szerzetesekről egyaránt. Hogy mennyiben hibáztunk mi magunk is ezekben, azt saját lelkiismeretünk és tapasztalataink mutatják meg nekünk legjobban. Nem szólok most részletesebben arról, hogy nevelésünkben — tisztelet a kivételnek — nagyobbára hiányzott a szolidaritás, a szociális vonatkozás. Most inkább pár konkrét hibára szeretnék rámutatni. Nem voltunk elég tekintettel arra, hogy a nemzetnek esetleg sok