A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 12. szám

562

Telt-múlt az idő, eltelt talán két-három hónap, amikor Fótis gazda úgy kerítette útját, hogy megint összetalálkozhassék Futkos Jóskával. Ami rövidesen meg is történt.

— No, csakhogy végre kendre akadtam - örvendezett a gazda. — Merthát követtem tanácsát, három komát híttam meg oz9onnyára, oszt hát itt az eredmény. A nevüket nem mondom ki, mert biztosan ismeri ükét, csak azt mondom, ami következett az ozsonnyán. Ügy tettem mindent, ahogy kend tanácsolta volt. Az első koma, aki betért hozzám, oszt mondtam neki a mondandót, elővette a bicskáját, lekanyarított a szalonnábul annyit, hogy csak egy vékony ujjnyi maradt, úgyszintén a kenyérbül is. A félliter borbul is tőtött magának, hagyván az üveg alján vagy egy ujjnyit. Én majszoltam a maradékot. Utána megtörölte a bajszát, a bicskáját, oszt aszongya: No komám, ez jó ozsonna vót, oszt máskor is bátran meghíhat.

— No és a második? — kérdi Futkos csősz.

— Az is leült. Mondom neki, segítsen magának, de a kínálásra aszongya: Nem úgy a, gazduram. Először csak vágjon magának. Hát persze bajba vóttam. Ha megfelezem, meg talál sértődni. Ha magamnak keveset hagyok, ő jár jól és én szíhatom a fogamat. Mondok azér: Maga a vendég, csak használja elsőbbet. De az égnek sem akarta. A végén én vágtam először magamnak egy kicsit mindenből,meg tőtöt- tem is magamnak a borbul. Oszt ami maradt, a koma bekebelezte.

— És a harmadik? — kérdi Futkos uram.

— Hát azt is bíztattam, hogy kezdje csak meg, mert hát ü a vendég. Szabadkozott. Addig-addig alkudoztunk, hogy a koma a végin fogta a kést, pontosan szemmértéket vett, oszt mintha ki lett vó- na egyenest mérve, kétfelé vágta a szalonnát, majd a kenyeret, a bort is böcsülettel megfelezte, oszt kellemesen elbeszélgettünk.

— Hát lássa gazduram, — szentenciázott az okosság hírében álló erdőkerülő — ezt a harmadikat válassza barátjának. Mert ez igazságszerető, böcsületes és jóakaró ember. Megosztja, amije van. Az első az kapzsi, önző kutya. Csak magát nézi, ha másnak nem is marad. A második sunyi, ravasz, számító alak, abba se lehessen bízni. Tudta, hogy kend rendes ember, így biztosan neki hagyja a nagyobb részt. Hát így behúzta kendet.

Ismét telt-múlt az idő. Talán egy esztendő is. Végre újra összeakadtak valahol az erdőben: Fótis gazda meg az erdőőr. Fótis gazda már nem kesergett.

— Hát hogy áll a barátság? — így Futkos.

— No hallja, hát bevágott a jó tanácsa. Ez igazi jóbarátom.

Nem csoda, hogy a lőcsfalvi pap, hallván róla, nem hagyta elkallódni az esetet.