A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 12. szám

561

akár jótanácsnak is megfelelt. Akik követték aztán a jótanácsot, nem egyszer igen szerencsésen jártak. Hát persze több se kellett a faluban, hamarosan elterjedt a híre, hogy nemcsak a papjuk okos ember, hanem a Futkos Jóska bácsi is, s mind többen kezdtek vele találkozni magányos erdei barangolásai közben. Főleg, amióta Batyik komája azt találta mondani dicséretére, hogy néha tán még okosabb is, mint a lőcsfalvi pap. Ez persze nem nagyon izgatta a lőcsfalvi papot, hiszen ő lelkipásztor volt és nem egy okossági verseny résztvevője, de azért figyelemmel kísérte Futkos uram tevékenységét. Hiszen faluhelyen, ahol ilyen közvélemény-formáló egyén akad, lelkipásztori szempontból igen üdvös tudni, miféle közvéleményt kovácsol és terjeszt, s nincs-e kárára a nyájnak. Ennek a figyelő munkának eredményeképpen a következő eset került bele írásaiba:

Fótis gazduram egyszer igen elkeseredett hangulatban találkozott Futkos erdőőrrel az erdőben. Elkeseredettségének oka az volt, hogy szüntelen csalódnia kellett barátaiban.

— Tudja Józsi, — panaszkodott — mán a tizedik barátomban csalódtam. Az a legnagyobb baj, hogy az emberfia csak későn veszi észre, kivel is barátkozott össze. Bizony,

mikor mán késő... Dehát az emberfia nem BARÁT-VÁLASZTÁS lát bele a másikba, hát mit lehessen tenni?

— Tudja gazduram — mondta hosszasabb gondolkodás után, a- hogy tovább törtettek az erdő avarában, én valamikor olvastam valahol, tán valamelyik kalendáriumban egy históriát. Azon sokat gondokoztam. így hát én ennek alapján mondanék valamit...

— No, csak mongya! - bíztatja Fótis gazda. — Mán igazán kíváncsi vónék, mert az igen nagy segítségemre lehetne.

— Hát idehallgasson! Ha valaki nagyon dörgölődik kendhez, oszt barátkozhatnékja van, imigyen kell kipróbálni: Híjjá meg ozson- nára. Tegyen az asztalra egy vágatlan darab szalonnát, jó füstölt, vagy abált szalonnát, úgy kívül-bévül két tenyérnyit, amennyi két embernek ozsonnyára meg szokott felelni, meg ugyanígy egy falásra való vágatlan szép kény érdarabot, meg egy félliteres üvegben jó kis borocskát. Legyen az üveg teli. Oszt ültesse le az ületőt, oszt kínálja meg. Oszt jól figyeljen, mer most gyön a java! Mongya néki: Kend a vendégem! Hát ozsonnázzunk. Szógáljon magának kedvire. No most! Abbul, hogy mit tesz az illető, kend kitanáhatja, hogy kivel ül szemben.

— Dehát hogyan?! — kérdé kíváncsian Fótis gazda.

— Azt most nem mondom meg kendnek, de ha majd háromnégy embert így megpróbált, oszt újból találkozunk, majd beszélgetünk rula. No, Isten áldja, mert én itt elkanyarodok...