A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
52 de tsz. Emberi érvek és emberi tapasztalatok bólogatnak melle tted li- gen, van egy másfajta boldogság, mint amit a világ értékei adhatnak. • És Jézus megszólal. Hangja szelíd, de határozott. Ö másfajta boldogságról beszél. Nem arról, amely az igazságnak, a szépségnek, a jóságnak élő hősi lelkek öntudatát tölti el jogos büszkeséggel, ö o- lyan boldogságot hirdet, amelyet „szem nem látott, fül nem hallott, és emberi értelem fel nem foghat”. Ö arról a boldogságról szól, ami nem más, mint maga az Isten,és rajta Jézuson keresztül árad a földre. Ez a boldogság nem olyan, amelyet az ember a maga erejéből látni, érezni, tapasztalni bírna. Egyedül akkor nyílik meg számára, a- mikor Jézus hívó szavában és ígéretében meghallja Isten szólítását, és ezzel a szóval felel: hiszek. Péterrel mondja: „Uram, hová menjünk, az örök élet igéi nálad vannak”. A hitben nyílik fel számunkra az Isten országa: az Isten birtoklása. Istennek élve kapjuk meg azt a boldogságot, amelyet a világ ösz- szes java és kincse, anyagi és szellemi értéke nem adhat meg. Assisi Szent Ferenc inkább választotta 25 éves fejjel apja ütle- geit, mintsem megváljon a szegénységtől. Loyolai Szent Ignác kilencszer került börtönbe tanításáért, de válasza csak az volt, hogy nincs a városnak annyi bilincse, amennyit el ne viselne Jézusért. A világ „okosai” nevethetnek. Életrevalónak, ügyesnek, hatalmasnak tarthatják magukat. A Jézusra figyelők Isten okosságát többre becsülik és nagyobbra tartják minden világi bölcsességnél és hatalomnál. Jézus, és vele együtt a kereszténység nem középszerűséget hirdet. Nem türelmes sorbanállásra, igavonásra biztatja az embereket, hanem tanúskodik valami fönséges erő belénkáradásáról. Az Isten boldogságának előízéről, ami a szegénységre is képessé tesz. • Boldog, akinek mindene az Isten, mint Neked, Jézus. Ezt a boldogságot hirdeti meg számunkra, és ezt ajánlja fel ma nekünk az Ur. Arra hív, hogy tanúi legyünk: tanúskodjunk nemcsak a túlvilági javak létezéséről, hanem ennek a boldogságnak a jóízéről is.