A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
53 Hitter József A SZENVEDÉS KERESZTÉNYI SZEMMEL szenvedés nem abszolút rossz, annak értelme, célja van Isten terveiben. A végtelenül jó, bölcs és hatalmas Isten csak így akarhatja, engedheti meg, hogy a világon szevedés legyen. Az előző cikk (1980.január) fejtegetéseinek során megállapítottuk, hogy az Isten boldogságra teremtette az embert, mert végtelen jósága nem is akarhatta másképp. Valami törésnek kellett tehát történnie, és ez a törés - a Kinyilatkoztatás mondja nekünk - a bűn. Az ember ugyanis nem volt hajlandó a teremtés elsődleges célját elfogadni, amely Isten megdicsőítése önmagának odaadása által a szeretetben, s ezzel veszendőbe ment a boldogsága is. amellyel Isten magajándékozta. Nemcsak visszaesett abba az állapotba, amelyből Isten kiemelte, hanem mélyebbre süllyedt, mert az engedetlenség bevonult a világba, és ezzel az engedetlenségnek újabb forrása nyílt meg. A bűn elkövetése óta most már nemcsak természetének adottsága miatt kell az embernek szenvednie, hanem a bűn és annak minden következménye miatt is. A bűnbe esett embert azonban Isten nem vetette el. Megkönyörült rajta, és megígérte a Megváltót. A bűn kettős következményét: a szenvedést és halált meghagyta ugyan, de é r t e I- m e t adott neki azáltal, hogy mindkettőt célja megvalósításának eszközévé teszi. Irgalmas akarata szerint most már a szenvedés és a halál is arra szolgál, ha az ember is úgy akarja, hogy általuk Istent megdicsőítse, és boldogságát a földön is, halála után is, meg tudja valósítani. Az Isten jósága, bölcsessége és hatalma kezeskedik arról, hogy a szenvedés ne legyen akadálya megdicsőítésének, és ne hiúsítsa meg az ember törekvését a boldogságra. Sőt, azt kell majd mondanunk, hogy semmi sem szolgálja úgy, és olyan mértékben ezt a kettős célt, mint épp a szenvedés és a halál, ha azt az ember Isten akarata szerint fogja fel és használja fel. S épp ez teszi ki a szenvedés és halál értelmét, és adja meg neki teljes értékét. A szenvedést itt a legáltalánosabb értelemben vesszük, s értünk alatta mindent, ami az embernek rossznak tűnik fel, ami benne ellenkezést vált ki, ami testi, vagy lelki harmóniáját zavarja, röviden mindaz, amitől ösztönösen szabadulni szeretne. Gondolunk itt a testi és lelki szenvedésnek minden változatára, annak legfinomabb megnyilvánulásaitól legsúlyosabb megjelenési formáiig. A testi szenvedés finomabb megnyilvánulása pl. a fáradtság, a gyengeség-érzet, a rossz közérzet, míg a legdurvább megjelenése az őrjítő fájdalom, az észbontó kín. U- gyanígy a lelki szenvedésnek is szinte végeláthatatlan skálája van, pl. betegsége következtében az ember lelkileg szenved, mert elvesztette jelentőségét az emberek között, mert az élet forgalmas útjának a szélére került, lelkileg szenved a megaláztatásoktól, mert emiatt önérvényesülését látja hát
